2019.03.03. 15:23
A tavaszi nyitásra készül az állatpark
A téli zárvatartást követően, hamarosan különleges újdonságokkal nyitja meg kapuit a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelyén a télen vadonatúj tanösvényelemek épültek, melyek közt megtalálható például az ország egyetlen, interaktív természetismereti napórája is, de az állatpark régi és új lakói is várják már a vendégeket.
A park munkatársai már nagy elánnal készülnek a hamarosan esedékes Kikeleti Kapunyitó napjára, ahol bemutathatják az újdonságokat az állatbarát látogatók számára. Megkeresésünkre Körömi Krisztina, a látogatóközpont vezetője elmondta, a télen tíz vadonatúj, interaktív tanösvényelemmel gazdagodott az Anna-liget, melyeket az állatparki sétány mentén próbálhatnak ki a vendégek.

– A tápiógyörgyei Patkós Stúdió által készített tanösvényelemek között van az a speciális, interaktív természetismereti napóra, amelyből ez idáig az országban ez az egy példány készült. Ha szerencsénk van, napos időben már a nyitás napján is kipróbálhatják az érdeklődők, akiknek egy szakértő is segítségükre lesz a működési elv megismerésében. Az a célunk, hogy a látogatóközpontba betérők természeti ismereteit játékos formában bővítsük, méghozzá olyan dolgokkal, amelyek ebbe a természetes környezetbe tökéletesen illeszkednek – fejtette ki Körömi Krisztina.
Megtudtuk, a nap mellett a víz jelentőségét is szemügyre lehet majd venni azon a méretes terepasztalon, amely az egykori ártéri gazdálkodást hivatott szemléltetni. Ennek megfelelően a látogatók a park munkatársainak segítségével „valódi” árasztásba foghatnak majd az Anna liget vizes élőhelyének szegletében. Mindezek mellett egy gigantikus méreteket öltő madárodúba is nyíltan besétálhat valaki, ha éppen ehhez tartja kedve.

– Itt a madarakkal kapcsolatos információkat ismerhetik meg a látogatók. Méretéből adódóan akár egy 4-5 fős család is befészkelheti magát ebbe a mesterséges odúba, ahol többek között kiderül az is, milyen nehézségekkel jár egy madárfióka felnevelése. A kisebb korosztály számára pedig kültéri társasjátékokkal készültünk – fogalmazott Körömi Krisztina.

Az új lakókról szólva Körömi Krisztina elöljáróban csak annyit árult el, hogy az állatparkban hat új fajt mutatnak majd be március 15-étől kezdődően, közöttük akad olyan, amely szakmai szemmel is különlegességnek számít. Annyit azért még sikerült megtudnunk, hogy az egyik új lakó a nemzeti park területén az utóbbi időben többször is feltűnő ritka kóborló faj. Rendszertani családjának egyik legnagyobb testű, éjszakai életet élő képviselője.
Amennyiben a természet is úgy engedi, a márciusi nyitásra már a vaddisznó kicsinyei is világra jöhetnek.