BÉKÉSCSABA

2019.02.16. 07:00

Továbbra sem adják el a volt Melós telkét

Parlagon hever a volt Melós telke a Trefort utcában. A városi közgyűlés ülésén ismét felmerült, hogy nyilvános árverésen értékesítenék a telket – a kikiáltási árát bruttó 26 millió forintban határozták meg –, de a képviselő-testület megint úgy döntött: egyelőre nem eladó.

Licska Balázs

Mácsai Sándor elevenítette fel lapunknak, hogy milyen hely volt egykor a Melós a Trefort utcában. Fotó: Kiss Zoltán

Kultikus hely volt a Trefort utcában a ’60-as, ’70-es és ’80-as években a Melós, vagyis az Építők Munkácsy Mihály Kulturális Otthona. Mácsai Sándor elmondta, a Békés Megyei Állami Építőipari Vállalat (ÁÉV) intézményeként nem csak az építőket szolgálta, valódi kulturális központ volt: mindennap volt foglalkozás – így szakkörök, klubok –, szombatonként zenés-táncos bulikon ropta a közönség.

Mácsai Sándor, mint egykori ÁÉV-dolgozó szervezésében pár éve, 2011-ben feltámasztották az egykori Melóst, egy nagy sátrat telepítettek a területre, és megelevenítették többek között Gedó Györggyel, az 1972-es müncheni olimpia ökölvívóbajnokával, hogy milyen volt az élet a Melósban. Ez volt talán az utolsó alkalom, hogy valamiféle élet költözött a telekre.

Mácsai Sándor elevenítette fel, hogy milyen hely volt egykor a Melós a Trefort utcában. Fotó: Kiss Zoltán

Most újra felmerült a városi közgyűlés ülésén, hogy el lehetne adni az 1300 négyzetméteres ingatlant. Lenne rá vevő – a hírek szerint a szomszédos nyomdaipari cég vásárolná meg a telket, és oda városképbe illeszkedő, ám nem termelési célú épületet építene. Vannak érvek és ellenérvek is arra, hogy érdemes lenne-e nyílt árverésen megválnia a városnak az ingatlantól, aminek értékét a szakértők bruttó 24–25 millió forintban határozták meg.

Az értékesítés mellett szól, hogy az önkormányzatnak bevétele keletkezne ebből az üzletből, és bevételre van szüksége, hogy egyensúlyban legyen a költségvetés. Az is az eladás irányába hat, hogy rendezett lehetne a most kissé kaotikusnak tűnő utcakép a Treforton. Ezen az állásponton volt a közgyűléseken Szarvas Péter polgármester és Nagy Ferenc alpolgármester.

Az eladás ellen szól az, hogy most egy nagyjából 5 milliárd forintos fejlesztés valósul meg a békéscsabai piacon, egy olyan térségi vásártér épül pár éven belül, ami turisztikai szempontból is különlegesség lesz. Ez a beruházás pedig vélhetően növeli a piac szomszédságában lévő volt Melós telkének értékét, és az ingatlannak valamiféle funkciót is találhatnak a jövőben. Ezt az álláspontot képviselte a Fidesz-frakció és az ellenzék is.

A békéscsabai képviselő-testület ülésén tehát ismét feltették a kérdést: legyen-e eladó a volt Melós Trefort utca 2/2. szám alatti telke. A kikiáltási árát bruttó 26,6 millió forintban határozták volna meg. A többség nemet mondott a nyilvános árverésen történő értékesítésre.

A közgyűlés elé került egy tájékoztató, hogy az érintett telken kívül van még az önkormányzatnak két ingatlana a piac környékén. Az egyik az Őr utcában, ott a vagyonkezelő zrt. két bérlővel áll szerződésben, onnan havonta nettó 300 ezer forint folyik be.

A másik szintén a Trefort utcában található, ahol 100 négyzetmétert adnak ki havi nettó 4699 forintért.

Parkoló vagy raktárépület

Több lehetőség is felmerült, hogy miként lehetne hasznosítani a volt Melós telkét.

Az egyik, hogy ott fizető parkolókat létesítenek. A vagyonkezelő zrt. véleménye alapján azonban ez nem lenne működőképes, sőt, még az üzemeltetési költségeket sem termelné ki. A telek mérete, értéke és az ott parkoló autók száma nem tenné rentábilissá ezt az üzletet, tekintve a több millió forintos beruházási és üzemeltetési kiadásokat. A parkolót csak két napon, szerdán és szombaton használnák ki, a többi napon elég a környékben lévő ingyenes parkoló.

A másik lehetőség, hogy egy acélvázas csarnokot, raktárépületet húznak fel a területen szendvicspaneles rendszerrel; minimális szociális blokkal és irodával. Ezt aztán bérbe lehetne adni vállalkozásoknak. Egy 600 négyzetméter alapterületű, 8 méter magas építmény építési költsége vélhetően 170 millió forintba kerülne nagyjából, ebben benne van minden, a tervezéstől a közbeszerzésen keresztül az építésig.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában