Az Év Gasztronómusa 2018

2019.02.02. 10:52

Rangos elismerést vehetett át Ambrus György

Az Év Gasztronómusa 2018 díjra országosan a legtöbb szavazatot Ambrus György kapta.

Ny. L.

A kétegyházi származású, jelenleg Gyulán élő és dolgozó olimpiai aranyérmes mesterszakács, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSz) alelnöke a kitüntetést pénteken este Budapesten, a Turisztikai Díjátadó Gála és Évadnyitó Fogadáson vette át Krivács Andrástól, az MNGSz elnökétől. Az eseményen a hazai turizmus és gasztronómia legmeghatározóbb szakemberei gyűltek össze.

Beküldött felvételek

Az indoklásban szerepel, hogy Ambrus György 2018-ban munkájával elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar közétkeztetés megújításában. Együttműködve a hivatalos szervekkel a ,,Főzzük körbe Magyarország kórházait!„ programmal bemutatták és bebizonyították, hogy kihasználva a megfelelő technológiai lehetőséget, a szigorú szabályok között is lehet újfajta, éttermi szintű és minőségű ételt kínálni ma egy kórházi ellátásban.

– Ezt az elismerést egy évben egy ember kapja, tehát a díjaim között a legmagasabb polcra kerül – hangsúlyozta Ambrus György. –Közvetlenül a Kétegyháza díszpolgára cím mellé, melyet tavaly szavazott meg számomra szülőföldem közössége. Az Év Gasztronómusa-díj további munkára, új feladatokra sarkall. Az elismerést ugyan én kaptam, de több munkatársam áldozatos munkája is benne van, kellett hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában