galériákkal

2019.02.25. 17:37

A kommunista diktatúra áldozataira emlékeztek a megye több településén

Megyeszerte megemlékezéseket tartottak a kommunista diktatúrák áldozataira emlékezve hétfőn. Békéscsabán a Szabadság téren, Gyulán a dr. Erdődi Lajos emlékoszlopnál, Békésen a forradalmi emlékműnél, Mezőkovácsházán pedig a római katolikus templomnál hajtottak fejet az áldozatok előtt.

Hírlap összeállítás

A megyeszékhelyen, a Szabadság téren a város önkormányzata rendezett megemlékezést a délután folyamán. Az eseményen a BSZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnázium és Kollégium diákjai tartottak műsort és Kovács József, az iskola történelemtanára mondott emlékező beszédet a megjelentek előtt.

– A kommunizmus legkevesebb 100 millió embert pusztított el. Az áldozatokra emlékezünk a mai nap. A tíz magyarországnyi halottra, az éhen haltakra, a halálra dolgoztatottakra, az agyonvertekre, és a kivégzettekre – hívta fel a figyelmet Kovács József, aki megjegyezte: a kegyelet lerovásának csak akkor van értelme, ha tanulunk a múlt hibáiból.

Az emlékező beszéd és a diákok műsora után, az esemény zárásaként, koszorúkat helyeztek el a Szabadság téren. A koszorúzások után az érintettek, a hozzátartozók és az eseményen megjelentek is elhelyezték az emlékezés virágait az emlékmű körül.

Gyulán, a dr. Erdődi Lajos emlékoszlopnál hajtottak fejet az áldozatok előtt. Alt Norbert, a város alpolgármestere beszédében hangsúlyozta: a fél világon szétterjedő vörös kór nem kímélt senkit és semmit, a hazugság álarca mögött megbújt elvtársak szabadságot, egyenlőséget és jólétet ígértek, amiből aztán maga a földi pokol lett, leszámoltak mindennel és mindenkivel, akit vélt vagy valós ellenségüknek gondoltak.

– A történelmi emlékezet fekete és fehér képkockáiban megelevenednek a hazai események, a vörös színekbe bugyolált főváros, a szétdarabolt és megalázott ország, a felszabadítóknak csúfolt megszálló, nőket erőszakoló idegen hadsereg, a csalással ellopott szabadság, a javaitól kifosztott és megnyomorított társadalom, a tankokkal széttiport forradalom, az országból elmenekült százezrek, a börtönökben sínylődő tízezrek – fogalmazott. – Ennek következménye pedig egy gyanakvó, egymásra sokszor irigykedő, önmagát lebecsülő jobb sorsra érdemes társadalom, amelynek mindig megvoltak a maga élő lelkiismeretei: mint dr. Erdődi Lajos vagy dr. Blanár László, Nádházi János vagy a nemrégiben elhunyt M. Szabó András. Az ő értékrendjük és kiállásuk mutatott utat a legsötétebb órákban a bizakodóknak és mindazoknak, akik hittek abban, hogy egyszer véget ér a megaláztatás korszaka.

Mezőkovácsházán is megemlékezést szerveztek az emléknap alkalmából a római katolikus templom elé. Jankó Erzsébet, a Kalocsa Róza Művelődési Központ igazgatójának a köszöntője után a Hunyadi János Középiskola tanulói mutatták be megemlékező műsorukat. Varga Gusztáv polgármester a kovácsházi áldozatokról is megemlékezett. A résztvevők megkoszorúzták a Kovalcsik Pál tiszteletére kihelyezett emléktáblát.

Az utókor feladata az emlékezés

A kommunizmus nevében Magyarországon is hadat üzentek a múltnak, amelyet végképp el akartak törölni annak minden értékével, hagyományával és vallásával. Hadat üzentek mindennek, ami emberi, nemzeti és erkölcsös volt – hangsúlyozta a Békésen tartott megemlékezésen Kálmán Tibor alpolgármester. Mint elmondta, nem volt ez másként a városban sem.

– Elég csak a mártírhalált halt Balogh Mátyás református lelkipásztor történetét feleleveníteni – tette hozzá. – A Rákosi diktatúra idején országszerte különböző felekezetű lelkészeket hurcoltak el koholt vádakkal vagy kényszerítettek lemondásra. Balogh Mátyást 1953. március 13-án vitte el az Államvédelmi Hatóság. A hat éves fegyházbüntetés ellen ellen fellebbezett, de a július 20-án a gyulai bíróságon tartott tárgyalást már nem élte meg. A büntetését 3 évre csökkentették, s csak a tárgyalás után érkezett meg a levél, hogy ne tartsák meg azt, mert Balogh Mátyás meghalt.

Kálmán Tibor az utókor fontos feladatának nevezte az áldozatok emlékének megőrzését.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában