gyorsforgalmi út

2019.01.16. 13:54

Láthatáron az M47-es is

Folytatódik a gyorsforgalmiút-építési hullám a következő években, belátható távolságba került az M47-es is.

A már régóta tervezett, Békés megyét is érintő Debrecen-Szeged 2×2 sávos gyorsforgalmi út is belátható távolságba került számos más gyorsforgalmiút-építéssel együtt – írja a haon.hu. A tervek szerint az M47 Gáborjánnál ágazna ki az M4-ből, a nyomvonalára jelenleg három koncepció is van.

Három vonalterv

A Debrecent Szegeddel összekötő M47-es gyorsforgalmi út tanulmánytervei készülnek jelenleg. A tervezési szerződéseket (Debrecen-Békéscsaba és Békéscsaba-Szeged szakaszokra bontva) 2018. május közepén kötötték meg 18 hónapos átfutási idővel. Az év első felében lesznek a környezetvédelmi munkarészhez szükséges részletes tavaszi és nyári élővilág védelmi felmérések. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) feladatába jelenleg tanulmányterv és környezeti hatásvizsgálat elkészítése, valamint környezetvédelmi engedély megszerzése tartozik – tájékoztatott az M47-es gyorsforgalmi jelenlegi állásáról Hideg András a NIF kommunikációs igazgatója.

A térség polgármesterei szerint a majdani M47-es 2×2 sávos út Gáborjánnál ágazna majd ki az M4-ből, és jelenleg három útvonalterve van. Ezek nyugatról kelet felé haladva a következők: Berettyóújfalut nyugat felől megkerülve Bakonszeg, Darvas, Szeghalom vonalon halad dél felé; a másik szerint lényegében a mostani 47-est követi; míg a harmadik az országhatár felé kanyarodva, az ottani településeket felfűzve futna Gyula irányába. A legolcsóbb a jelenlegi 47-es nyomvonalon haladó lehetne, míg a tőle nyugatra és keletre lévők újabb térségeket kapcsolnának be a gyorsforgalmiút-hálózatba. Az országhatárhoz közel futó pedig akár alternatív útja lehetne a Romániában a határral mintegy párhuzamos főútnak. Vitányi István Bihar országgyűlési képviselője az utóbbi nyomvonalat preferálja.

Előzmények:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában