zene

2019.01.06. 15:20

Ismét nagy sikerrel rendezték meg a békési újévi koncertet

Immáron tizennegyedik alkalommal rendezték meg, ismét telt ház előtt a BÚÉK Békés Újévi Koncertet szombaton a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ színháztermében. Az est házigazdája ezúttal is a Bagoly László karnagy vezette Békés Városi Ifjúsági Fúvószenekar volt.

P. G.

Köszöntő beszédében Izsó Gábor polgármester kiemelte, Kodály Zoltán mutatott rá, hogy a zenei nevelés által a többi tantárgy területén is javulás érhető el, mindez kézzelfoghatóvá vált ez egykori Békés-tarhosi énekiskola munkássága nyomán is.

Békésen ismét nagy sikerrel rendezték meg az újévi koncertet

– Mi, békésiek ezen hagyományok örököseiként és ápolóiként különösen szerencsések vagyunk, hiszen városunkban minden lehetőség megvan a zene elsajátítására, a művészeti nevelésre – ecsetelte.

– Békésen mindezidáig gyermekek ezrei részesülhettek magas színvonalú zenei képzésben a zeneiskola jóvoltából. A művészeti iskola alapozó munkájának eredményeként a néptánc valamint a zene tanszakból nőtt ki az 2017-ben prima díjjal kitüntetett Belencéres Néptáncegyüttes és az elmúlt évben ugyanezt a rangos elismerést megszerző Békési Ifjúsági Fúvószenekar is.

Fotó: I. Gy.

Hangsúlyozta, szombaton az érdeklődők közösségként és egyénenként is megtalálhatták a zene lendületét, vidámságát és a jövőbe lépéshez szükséges optimizmust.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában