szén-monoxid-mérgezés

2019.01.28. 11:20

Harminc percen múlt a csabai család élete

Mindössze fél órán múlhatott annak a békéscsabai családnak az élete, amelyet péntek reggel szén-monoxid-mérgezés gyanújával szállítottak kórházba a mentők az Attila utca egyik családi házából. A helyszínre a megyeszékhely hivatásos tűzoltói is kivonultak, akik gázkoncentrációt mértek az épületben, ezért a gázszolgáltató szakemberét is riasztották. 

Balázs Anett

A család pár hónapja Svájcban kirándult, ekkor még nem tudták, hogy milyen megpróbáltatás vár rájuk. Beküldött fotó

– Egy átlagos nap volt, talán annyi érdekességgel, hogy aznap mindhárman szokatlanul sok narancsot ettünk vacsorára, mert jólesett. Lefeküdtünk aludni, majd olyan hajnal egy óra fele azt vettem észre, hogy 3 éves kislányom, Dórika forgolódik mellettem az ágyban. Láttam, hogy rosszul érzi magát, ekkor Norbit, a férjemet is felébresztettem – idézte fel az eseményeket Nádházi Mónika.

Ezt követően mindhárman azt tapasztalták, hogy fáj a fejük és émelyeg a gyomruk, majd mintegy 15 perc múlva mindannyian hányni kezdtek. A férfi olyan szinten rosszul lett, hogy 5-10 perces szakaszokban öklendezte vissza az aznapi vacsorára evett gyümölcsöt. Végül a kislány és az édesanyja is hányni kezdett. Arra gyanakodtak, hogy a narancs okozhatta a problémát. Úgy gondolták, valószínűleg valamilyen vegyszerrel kezelt déligyümölcsöt fogyasztottak, ezért lettek ennyire rosszul.

A család pár hónapja Svájcban kirándult, ekkor még nem tudták, hogy milyen megpróbáltatás vár rájuk. Beküldött fotó

– A férjem fel sem bírt állni a mosdókagyló felől, magamnak hoztam egy tálat, a kislányom pedig az ágyban feküdt, neki törölközőt készítettem oda. Nagyon rosszul voltuk, de az utolsó pillanatig azt hittük, ez valamilyen ételmérgezés. Szédelegtünk a férjemmel, én többször elájultam, de hallottam azt is, hogy Norbi elcsapódik a fürdőszoba csempéjén. Ez így ment hajnal négyig. Reméltük, hogy hamarosan átmegy rajtunk, és jobban leszünk. Butaságnak hangzik, de nem hívtam a mentőt, mert úgy éreztem, nincs akkora baj, mintha mondjuk valakinek eltört volna a csontja, nem akartam őket ezzel terhelni. A mérgezés miatt sokkos állapotban is voltunk, nem tudtuk megfelelően felmérni a helyzet súlyosságát – árulta el Nádházi Mónika. Végső elkeseredésében a családhoz fordult, akikkel az egyik közösségi oldal zárt csoportjában tartják a kapcsolatot.

„Valaki segítsen, mert úgy érezzük, ételmérgezést kaptunk” – szólt az üzenet, amelyre először az egyik Gyomaendrődön élő rokonuk egy telefonhívással reagált reggel hat óra körül. A készülékbe Nádházi Mónika eltorzult hangon csak annyit tudott mondani, hogy valaki segítsen.

Ekkorra már a család tagjai felállni sem tudtak. Az édesanya négykézláb kúszva eljutott az ajtóig és a kilincset alig felérve, de elfordította a zárat, hogy a rokonok be tudjanak jutni a lakásba. Ők értesítették a mentőket. A szakemberek, kiérkezve a helyszínre, rögtön tudták, hogy szén-monoxid-mérgezés áll a háttérben. A család tagjait kivitték a lakásból, ahol kereszthuzatot is csináltak, de még így is a katasztrófavédelem kiérkező szakemberei magas gázkoncentrációt mértek.

A hányás életmentő lehetett

A lakás fürdőszobájában lévő gázkazán biztosítja a padlófűtést, de a hideg időre tekintettel a nappaliba álló csempekályhába is begyújtottak. Még nem tudják pontosan, hogy mi okozta a problémát. Jelenleg nincs meleg vizük és a padlófűtés sem üzemelhet, csak a csempekályhát használhatják pár napig, amikor is beszerelik azt a legújabb fajta kombi kazánt, amelyik nem engedik vissza a szén-monoxidod a lakásba.

A családot szombaton engedték ki a kórházból, ahol közölték velük, ha fél órával később érkezik a riasztás, nem biztos, hogy tudtak volna segíteni a kiérkező mentősök. Az egyik orvos azt is mondta, a folyamatos hányás miatt maradhattak életben, mivel annak köszönhetően ébren maradtak és nem aludtak el örökre.

– Alkalmaznunk kellett volna az érzékelőt, amit az előző lakásunkban még használtuk, de itt sajnos nem volt, valamint a mentőket is hívni kellett volna korábban. Azért mondom el a történetünket, hogy mások is tanulhassanak a hibánkból – hangsúlyozta az édesanya.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában