Gyula

2018.12.29. 18:37

Fiatalok támogatásáról döntött a testület

Több, fiatalokat segítő ösztöndíjról is döntött legutóbbi ülésén a gyulai képviselő-testület. Dr. Görgényi Ernő polgármester hírportálunknak elmondta, a grémium határozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázatról.

P. G.

– Huszonhét fiatal részesül a támogatásban – hangsúlyozta dr. Görgényi Ernő. A testület az ülés zárt részén tárgyalt az előterjesztésről, és valamennyi kandidáló diákot támogatott, aki érvényes pályázatot nyújtott be.

A grémium az Erkel Ferenc Ösztöndíjról is határozott. A kiírásra egy érvényes pályázat érkezett, amelyet Juhász Gergő, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének harmadik évfolyamos zenetanár-trombitatanár szakos hallgatója nyújtott be. Így a fiatalember részesülhet az ösztöndíjban.

A városban kiemelt figyelmet szentelnek a tehetséges diákok támogatására. A szociálisan rászoruló egyetemistákat, főiskolásokat a Bursa Hungarica ösztöndíjjal, míg a legkiválóbban tanuló közép- és felsőfokú tanulmányokat folytató diákokat a Bay Zoltán Ösztöndíjjal segíti az önkormányzat. Idén pedig a művészetoktatás területén is léptek, ennek érdekében döntött a képviselő-testület dr. Görgényi Ernő kezdeményezésére az Erkel Ferenc Művészeti Ösztöndíj megalapításáról. A lehetőséggel Erkel szülővárosában újból kiemelt támogatást biztosítanak a fiatal művésztehetségeknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában