gasztronómia

2018.11.13. 13:50

Rangos szakácsversenyen remekeltek

Harmadik helyen végzett a Svájcban élő, körösladányi kötődésű konyhafőnök, Hőgye Mihály vezette csapat a helvét államban megrendezett Battle of Zagg elnevezésű, rangos szakács- és felszolgálóversenyen a közelmúltban.

Papp Gábor

– A gimnáziumi idők alatt a kollégiumban nagyon erős és jó baráti társaság alakult ki. Amikor végzősök lettünk és az érettségi előtt álltunk, senki nem akart kiszakadni a csapatból, így egyik társunk kitalálta, hogy jelentkezik a békéscsabai Zwack József Vendéglátóipari Technikumba, majd mindenki ezt tette – mosolyodott el Hőgye Mihály, amikor a pályaválasztásáról kérdeztük.

Mint elmondta, az iskolában tanárukkal, Tuska Jánossal a hétvégeken rendezvényekre járt, belekóstolt, megszerette a vendéglátást, s az említett baráti társaságból egyedül ő maradt a szakmában.

Körösladányi kötődésével kapcsolatban kiemelte, a település mindig is közel állt hozzá, ott nőtt fel, és ma is szívesen gondol vissza gyermekéveire, főleg a Sebes-Körös partján eltöltött időre, ahol megtanult horgászni, úszni.

A magyar sikercsapat: Hőgye Mihály, Horváth Sára és Raphael Bieri a versenyen.

Hőgye Mihály az iskola után csaknem egy évet Bélmegyeren dolgozott, a vadászkastélyban a hazánkban később az év séfjének is megválasztott Barna Ádámmal. Budapestre 2006-ban költözött, ahol öt évig szakácskodott az ötcsillagos Corinthia Grand Hotel Royalban. A kalandvágy és a szakmai kihívás 2011-ben Stockholmba repítette, ott sous chef, konyhafőnök-helyettes pozíciót ért el a svéd főváros legnagyobb klasszikus helyi éttermében. Ezt követően a barátnőjével, Horváth Sárával, aki most már a menyasszonya, és aki cukrászként dolgozik jelenleg is vele, Angliába költöztek.

A szigetországban Ascotban, a Coworth Park Hotelban helyezkedtek el. Ez egy luxusszálloda, ahol szinte nap mint nap királyok, hercegek, hercegnők, hollywoodi színészek fordulnak meg. Párja eközben állásajánlatot kapott Svájcból, egy ötcsillagos szállodából, és Hőgye Mihály is itt lett konyhafőnök-helyettes. Majd 2016-ban egy fine dining étterem vezetését vette át, ahol a Magyarországon és egész Európában is jelen lévő GaultMillau étteremkritikusok 15/20 pontra értékelték a konyháját.

Jelenleg egy új projekten dolgozik, egy svájci egészségügyi központ kérte fel idén július 1-jétől arra, hogy vezesse ne csak a konyhát, hanem az intézmény étteremrészét is. A cél egy teljesen új éttermi rendszer kiépítése az ott élő és nap mint nap étkező emberek számára. A központban nemcsak idős emberek, hanem balesetet szenvedett, rehabilitációs időt igénylő fiatal vagy középkorú emberek is élnek.

Az ételek, amiket főznek, teljesen éttermi jellegűek, természetesen nem magyaros, de nem is svájci, hanem nemzetközi jellegűek. A szakember nagyon szereti a friss mediterrán ízeket, a halakat vagy éppen a tésztákat.

– Ami a legjobban a szívemhez közel áll, az az olasz és a francia konyha. Az olaszban a frissességet és egyszerűséget, a franciában a tökéletes eleganciát szeretem – árulta el.

Remek helyezés

Luzernben minden második évben rendezik meg a Zagg vendéglátóipari kiállítást, azon belül a Battle of Zagg szakács- és felszolgálóversenyt. A megmérettetésen a csapatok reggel 7 órakor kapnak egy listát, és az azon szereplő termékekből kell 12 óráig egy 4 fogásos ebédet készíteniük. Egyedül a desszertet vihetik magukkal, de annak témája is mindig kötött.

A zsűri sokféle szempontot értékelt. Az ételsor a következőképpen épült fel: füstölt borjúnyelv turbolya majonézzel és pácolt feketegyökérrel, utána jött egy őszies tészta egy tagliatelle véres kolbásszal, szárított paradicsommal, gesztenyével és sáfrányos habbal, főételként posírozott csirkemellrolád, tengeri sóban sült színes minirépával, carabineros rizottóval és citrushabbal készült.

A desszertet hozták magukkal: egy licsi-kakaógyümölcs bavariankrémet készítettek, shizo zselével, kardamomespumával és mangóval. A csapat a harmadik helyen végzett. – Mindezt nem tudtam volna egyedül véghezvinni. Segítségemre volt Raphael Bieri svájci szakács és a menyasszonyom, Horváth Sára, aki cukrász chef, és közösen dolgozunk nap mint nap – mondta Hőgye Mihály.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában