Elek, galériával

2018.10.20. 17:08

Megrendezték Békés megye legelső képregénybörzéjét

Szombaton rendezték meg Eleken, a Reibel Mihály Művelődési Központban Békés megye legelső képregénybörzéjét.

Sz. V.

A rendezvényen voltak, akik saját gyűjteményüket értékesítették, két asztalnál pedig hivatásos képregényárusok foglaltak maguknak standot.

 

A művelődési házban több ezer képregény közül lehetett válogatni, így mindenki megtalálhatta kedvenc szuperhősét.

A kisgyermekekről sem feledkeztek meg a szervezők. A fiatalok külön asztalt kaptak színes ceruzákkal és képregényekkel, ahol akár létező, akár általuk kitalált szuperhősüket is megrajzolhatták.

A helyszínen Tóbiás Sándor, a rendezvény főszervezője árult el részleteket kezdeményezéséről és képregények iránti rajongásáról.

– Ehhez hasonló rendezvényt még nem csináltak a megyében, a legközelebbi börze az Szegeden szokott lenni. Nagyon szeretem a képregényeket, kiskoromtól kezdve gyűjtő vagyok és mindig szerettem volna eljutni egy börzére de általában sokat kellett volna utaznom, és ezért két barátommal úgy gondoltuk, hogy csináljunk egy sajátot itt helyben, a szülővárosunkban. Az eleki önkormányzat nagyon nyitott volt és mindenben támogatott minket.

A fiatal grafikust pályaválasztásában is nagyban befolyásolták hősei.

– Engem az irodalom és a képzőművészet útján a képregények indítottak el. Később könyvmoly lettem végül pedig grafikusként végeztem. Az a jó a képregényekben, hogy ezt a két művészeti ágat összeolvasztja.

A három fős szervezőcsapat – Tóbiás Sándor, Árgyelán György és Tokai Lajos – szeretné fél év múlva ismét megtartani a börzét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában