galériával

2018.10.14. 15:20

Először tartottak Ausztrál Jótékonysági Estet Békésen

Az emberek közötti közvetlen kapcsolat alapköve a két ország, a Magyarország és Ausztrália közötti kapcsolatoknak is – fogalmazott Alison Drury, Ausztrália bécsi nagykövetségének nagykövethelyettese a szombaton első ízben megtartott békési Ausztrál Jótékonysági Esten. Az Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesületének szervezésében életre hívott eseményen mintegy kétszáz érdeklődő, köztük több közéleti személyiség vett részt.

Papp Gábor

A karitatív rendezvénnyel gyermekeinkért, a jövőnkért szeretnék tenni, és bízom benne, hogy az esemény bevételéből olyan berendezéseket vásárolhatunk, amelyek könnyebbé és gyorsabbá teszik a legkisebbek gyógyulását, hogy minél hamarabb visszakerülhessenek családjaik, szeretteik körébe – hangsúlyozta köszöntő beszédében Juhász Zoltán.

Az egyesület elnöke elmondta, szervezetük igyekszik a barátság, szeretet és a segítőkészség eszmei értékei mellett haladni.

A békési sportcsarnokban tartott rendezvény számos érdekességet tartogatott. Fotó: Imre György

Izsó Gábor, Békés polgármestere kiemelte, az egyesület civil közössége erősíti a népek közötti barátságot, a nemzet összetartó erejét, és a szervezet már eddig is számos nemes célt szolgáló akcióban vállalt fontos szerepet.

Alison Drury megnyitó beszédében kifejtette, a nagykövetség elismeri, támogatja és nagyra értékeli az egyesület munkáját. Szólt az emberek közötti közvetlen kapcsolatok jelentőségéről, illetve ennek apropóján kitért arra, hogy jelenleg Ausztráliában mintegy 74 ezer magyar származású ember él.

Dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, az est fővédnöke úgy vélekedett, az egyesület valódi, a barátságra és a szimpátiára épülő civil szervezet, amelyet a humanitárius szolidaritás jellemez.

Dr. Becsei László, a Békés Megyei Központi Kórház főigazgató-főorvosa hangsúlyozta, örömmel veszik az egyesület felajánlását, amiből a békéscsabai és a gyulai gyermekosztályok számára eszközöket szereznek majd be.

Az esten több közéleti személyiség, Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, Máté János, a Miniszterelnöki Külpolitikai Főosztály főosztályvezetője és számos polgármester is részt vett.

Színes programok

A munkája miatt távol maradni kényszerülő dr. Brendon Hammer nagykövet, fővédnök videoüzenetet küldött. Felléptek a békési ifjúsági fúvósok, a SZKIRG kórusa, a Belencéres Néptáncegyüttes, a Reményhír iskola diákjai cigány folklórral és a Sárréti Táncsport Egyesület tagjai, zenélt a Grund zenekar. Volt jótékonysági licit és árverés. Utóbbira a legtöbb tárgyat Sean Falli a nagykövetség munkatársa ajánlotta fel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában