ifjúsági élet

2018.09.13. 18:14

Aktuális kérdések kerültek terítékre a csabai ifjúsági évindítón

Ifjúsági évindítót rendeztek csütörtök délután Békéscsabán, az Andrássy Úti Társaskörben.

P. G.

Szarvas Péter, a város polgármestere elmondta, a diákok rengeteg fiatalos, kreatív, újszerű javaslattal keresik meg a város vezetését, amelyeket minden esetben igyekeznek támogatni, a meglévő együttműködéseket pedig folyamatosan szélesítik.

– A generációt érintő legjobb ötletek természetesen a fiatalok térfelén „pattognak”. Nekik is köszönhetően az ifjúsági élet folyamatosan bővül a városban – tette hozzá.

A polgármester részletesen szólt arról, hogy milyen területeken és mely szakemberek segítik a fiatalokat, valamint az ifjúságügy kérdését a városban. Szarvas Péter kitért arra, hogy az önkormányzat az ifjúsági programokhoz 4 millió, a Garabonciás Napokhoz 3 millió forintot biztosít.

Fodor József és a diákpolgármester-jelöltek az eseményen /Fotó: Lehoczky Péter/

A városvezető bejelentette, hogy ha a fiatalok, illetve a szervezők úgy gondolják a LIKE (Lézengő Ifjúság Kulturális Eseménye) és a Rongyoló Fesztivál bővítésében is gondolkodnak.

Az eseményen több aktuális előadás elhangzott. Ezek között Fodor József főszervező a Garabonciás Napokról beszélt, illetve a diákpolgármester-jelöltek is bemutatkoztak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában