Lőkösháza

2018.08.27. 11:33

A hot dog és palacsintahegyek között jót mulattak a gyerekek

Negyedik alkalommal rendezte meg a hétvégén a Lőkösháza Turizmusáért Vidékfejlesztő és Hagyományőrző Alapítvány a hagyományőrző családi napot a helyi vadászháznál és a szomszédos rendezvénytéren. A gyerekek népi játékokat is készítettek, a megjelenteket ingyenesen 455 hot-doggal, ezer palacsintával, ásványvízzel és üdítővel vendégelte meg az alapítvány.

Nyemcsok László

A családi nap házigazdája az alapítvány elnöke, László Lászlóné és Berta János (Jimmy bohóc) vándorkomédiás voltak. A Békés Megyei Népművészeti Egyesület hagyományőrző kézműves játszóházzal várta a résztvevő családokat és gyerekeket. Az arcfestés mellett ugrálóvárral, rajzversennyel, vár-játék logikai és társasjátékokkal, valamint agyagfestéssel szórakozhattak még a megjelentek. A családi versenyre – mely nagy sikert aratott – négyfős csapatokkal neveztek. A felnőttek darts versenyen vettek részt. Jimmy Bohóc interaktív műsora is emelte a hangulatot, a rendezvénytéren rendőrségieszköz-, jármű- és kutyás bemutatót tartottak.

Fotók: Imre György

A 455t hot-dogot Erni Róbert vezetésével a Lőkösburger csapata készítette. Akkora volt az érdeklődés, hogy alig győzték gyártani a finomságokat. A helyi pékség sütötte a hot-dog kiflijét, ami nagyon finomra sikeredett. Erni Róbert elmondta, vállalkozása részeként iskolabüfét is üzemeltet, ahol egészséges szendvicseket is fogyaszthatnak a gyermekek.

Az ezer darab palacsintát a Szívós Team csapata sütötte, Szívós Lajosné Marika irányításával, aki elmondta, hogy nagyon sok helyre hívják őket az országban. Ha idejük engedi, mindenhova el is mennek a jó cél érdekében. Beszámoltak a Guinness-rekordjukról is, amelyet Gyenes Csaba plébánossal közösen értek el, 24 óra alatt csoportosan 48 115 darab palacsintát sütöttek.

A gyermeknapra a helyiek mellett a környező településeken élők is nagy számban ellátogattak. László László az alapítvány kuratóriumának tagja beszélt az alapítványuk tevékenységéről és céljairól.

– Fő célunk a hagyományőrzés és a vidéki kultúra népszerűsítése – hangsúlyozta. – Ezt már gyermekkorban el kell kezdeni, ezért még az idei évben hat alkalommal kézműves és hagyományőrző foglalkozásokat szervezünk a gyermekeknek, ahol a szülőket is szívesen látjuk. Külön kiemelném a nemezelést és a bőrözést. Számunkra nagyon fontos a vidék megtartó erejének az erősítése. A felnőttekre is gondolva szeptembertől havi rendszerességgel hagyományőrző klubot indítunk, ahova minden érdeklődőt várunk.

László László kitért arra, szeptember 9-én, vasárnap 9 órától A kunhalmok kutatásának aktuális kérdései a Tisza-völgyi régióban címmel szakmai konferenciát rendez a Lőkösháza Turizmusáért Vidékfejlesztő és Hagyományőrző Alapítvány, amelyre minden érdeklődőt és érintett földtulajdonost várnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában