köröstarcsa

2018.07.13. 13:51

Megújul a patinás, régi ligeti pavilon

Megkezdődött és gőzerővel­ zajlik a patinás köröstarcsai­ ligeti pavilon felújítása. A beruházást követően az épület­ ideális helyszínként szolgálhat esküvők, lakodalmak, rendezvények számára. A fejlesztést az ingatlan leromlott állapota is indokolta.

Papp Gábor

Lipcsei Zoltán polgármester lapunknak elmondta, a ligeti pavilon építésének egészen pontos ideje nem ismert, a hozzáértők, a helytörténészek úgy vélik, hogy az épület már az 1900-as esztendők elején állt, amit korabeli képeslapok is alátámasztanak. Az ingatlant az 1940-es években a Petneházy Ferenc emlékkert pavilonjaként ismerték, jelenleg a Százéves kert pavilonjaként, illetve főként ligeti pavilonként ismerik.

Fontos szempont, hogy az épület továbbra is megtartsa eredeti küllemét.

– Az elsődleges célunk az volt, hogy az épület korszerűsítésével és további fejlesztésekkel egy rendezvényközpontot hozzunk létre, amihez a természeti környezet különleges alapokat teremt – ecsetelte Lipcsei Zoltán. – Ugyanakkor a munkálatok már a kezdeti fázisukban bebizonyították, hogy más okok miatt is szükségessé vált a rekonstrukció. A pavilon állapota ugyanis sokkal rosszabb volt, mint azt előzetesen feltételeztük. Szerkezete tönkrement az elmúlt évtizedek alatt, veszélyessé vált.

Kiemelte, hogy a célra a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán 106 millió forintot nyert az önkormányzat. A beruházás kiemelt részeként teljesen megújul a pavilon.

– Fontos elképzelésünk, hogy az épület megtartsa eredeti küllemét, a 20. század elejének atmoszféráját – fogalmazott Lipcsei Zoltán. – Belül viszont 21. századi környezet várja majd a látogatókat, például padlófűtéssel. Olyan miliő megteremtésében gondolkodunk, ami kiváló helyszíne lehet lakodalmaknak, kihelyezett esküvőknek, egyéb eseményeknek.

A pavilon mellett felépítenek egy zenepavilont is, ami például a helyi gyermekek, csoportok, ezenkívül vendégművészek fellépésére is lehetőséget ad majd. A már említett különleges természeti környezetet azzal is erősítik, hogy kialakítanak egy rózsakertet.

Harmadik elemként modern hang- és fénytechnikát létesítenek, eszközöket szereznek be. A színpad például már megérkezett.

– Köröstarcsának korábban volt egy nagy népszerűségnek örvendő rendezvénye, a Megyei Amatőr Művészeti Fesztivál, a MAMF – tette hozzá a polgármester. – Nem titkolt célunk a program újraindítása a megújult környezetben.

A kivitelezés jó ütemben halad, várhatóan augusztus közepére, végére befejeződnek a munkálatok. A beruházással összefüggésben idén kivételesen a szokásostól eltérő időpontban, szeptemberben tartják majd a hal- és falunapokat, amelynek fontos helyszíne lesz a pavilon és környéke.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában