Budapest/Kondoros

2018.07.09. 13:51

Elődeikre emlékeztek a csákói hendikeppel

Kondoros önkormányzata és az Alföldi Vadásztársulat Alapítvány vándordíjat alapított, hogy méltóképpen őrizzék meg a Csákóhoz kötődő dicső elődök nevét, tetteit. A budapesti Kincsem Parkban évente megrendezendő galoppfutammal – melyet első alkalommal a közelmúltban tartottak – azokat a vadászokat, lovasokat, nemes embereket méltatják, akik 168 évvel ezelőtt Csákón alapították meg az Alföldi Vadásztársulatot.

Nyemcsok László

Ribárszki Péter, Kondoros polgármestere hangsúlyozta, a csákói hendikeppel azokra a bátor hazafiakra gondolnak, akik nem engedtek ’48-ból, és a csákói vadásztanyán, az egykori Batthyány-, majd későbbi Geist-birtokon ellenálltak egy globális hatalomnak, és gyakorlatilag előkészítették a kiegyezést, meghatározva a haza további sorsát. Olyan kulturális örökségnek állítottak emléket ezzel a futammal, amelynek megőrzése mindenkinek – kondorosiaknak és nem kondorosiaknak egyaránt – elemi kötelessége. A vadászatra emlékezve a ­fácán- és mezeinyúl-lövési­ szezon nyitányát is többször tartották már itt.

A kondorosiak kulturális örökségnek állítottak emléket a futammal a Kincsem Parkban /Beküldött fotó/

Paluska Zoltán, az alapítvány elnöke kitért arra, 168 éve, a történelmi Magyarország mértani középpontjától alig pár mérföldnyire, elsőként alakult egy vadásztársulat, melynek tagjai rendes évi ütemterv szerint, kötelező tagdíj fizetése mellett, magyaros egyenviseletben űzték a vadat.

Zuberecz Tibor megyei fővadász – aki szintén kondorosi­ – elmondta, ez az egyesület volt az, amely megkísérelte a szabadságharc bukása után a nemzetet bénító fásultságot és félelmet lerázni. Az itt lovagló hazafiak és leszármazottaik öt miniszterelnököt, számos minisztert és belső tanácsost adtak a hazának. Így ez a futam nemcsak minden magyar lovasnak és vadásznak, hanem minden magyar embernek is megbecsült emléke lesz a későbbiek során.

Paluska Zoltán kiemelte, a csákói kastély (amit a kondorosiak többsége nagymajorinak hív), a magyarországi­ vadásztársaságok bölcsője­, 1850-ben gróf Batthyány László és báró Wenckheim Béla kezdeményezésére alapították meg itt az első magyar vadásztársaságot, az Alföldi Vadásztársulatot. A kastély fontos színterévé vált a magyarországi közéletnek, a gazdasági-politikai megújulásnak. Batthyány László köré csoportosultak azok a nemesek, akik nem nyugodtak bele a szabadságharc leverésébe. Vadászat címén gyűltek itt össze, de erősen politizáltak, és ápolták az 1848-as hagyományokat. Az összejöveteleket a toronyban lengő zászló jelezte.

Ribárszki Péter hozzátette, a csákói kastély, a kápolna szellemisége azt üzeni: bárhonnan, akár innen, Békés megye egy eldugott, ám szellemi értelemben annál gazdagabb szegletéből is útjára indulhat a nemzet, sőt, Európa jövőjét meghatározó gondolat.

Az első csákói hendikepet Greenpeace nyerte Hajdi Lajossal a nyeregben, így az ezüst vándorserleget dr. Fatán István istállótulajdonos vehette át Ribárszki Pétertől és Paluska Zoltántól. Ugyanezen a napon, szintén hagyományteremtő céllal, megrendezték az első Geist Gáspár-emlékversenyt, mely dr. Patay Géza (Geist Gáspár ükunokája) felajánlásának köszönhetően szintén egy ezüst vándorserleggel emelte a nap fényét, és vitte Kondoros, az egykori csákói birtok és a Geist család jó hírét. Itt a futamot Sunnykid nyerte Fézer Róberttel a nyeregben, így az ezüst vándorserleget a ló tulajdonosa, a Bábolnai Ménesbirtok képviselőjének adta át dr. Patay Géza.

Batthyány örökölte a kastélyt

A Harruckern-uradalom egy ­részét, melyhez Csákó is tartozott, gróf Bolza Péter szerezte meg a 18. században. Lányát, gróf Bolza Antóniát Batthyány István kamarás vette feleségül. Gyermekük, Batthyány László 1815-ben született. Örökölvén a családi birtokot, sokat tartózkodott Nagycsákón, ahol élénk vadászéletet szervezett, 1844 és 1851 vadászházat alakított ki, melyet később impozáns vadászkastéllyá építtetett át Ybl Miklós és Pollack Ágoston tervei alapján.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában