Kora Picnic Gyulán - galériával

2018.06.30. 19:50

Piknikkel ünnepelték a koraszülöttmentő születésnapját

Első alkalommal rendezte meg a Kora Picnicet, a koraszülött családi napot szombaton délelőtt a Korábban Érkeztem Alapítvány és a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány Gyulán, az Almásy-kastély parkjában.

Papp Gábor

Az elmúlt hónapokban bővítettük a Viharsarki Koraszülött-mentőautó eszközállományát, beszereztük azokat a felszereléseket, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a gyermekek ellátásához – számolt be a közelmúlt eseményeiről köszöntőjében Alt Norbert, a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány alapítója, Gyula város alpolgármestere. Mint emlékeztetett rá, a koraszülöttmentőt tavaly szeptemberben adták át dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed, a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány elnöke és dr. Fodor Zsuzsanna, az alapítvány kuratóriumi tagja munkájának és a számtalan adományozónak köszönhetően. Alt Norbert kiemelte, jelenleg a mentőautóval kapcsolatos bonyolult engedélyeztetési eljárások folynak, és remények szerint a speciális jármű hamarosan munkába állhat.

Fotók: Imre György

 

– Az alapítvány a legfőbb célját teljesítette a mentőautó megérkezésével, de feladatok akadnak szép számmal továbbra is – ecsetelte. – A közelmúltban a szervezet vezetése úgy döntött, hogy a továbbiakban részt vállal olyan közösségi rendezvények szervezésében, amelyek a koraszülötteket és családjaikat fogja össze, illetve tréningeket, oktatásokat hív életre szakemberek számára.

 

Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed hangsúlyozta, a hagyományteremtő szándékkal életre hívott Kora Picnic-kel a koraszülöttmentő születésnapját ünneplik, illetve egy közösségi programot is szeretnének megteremteni.

– A kezdeményezés elsősorban azoknak a családoknak szólt, amelyekben a gyermekek koraszülöttként jöttek a világra, de minden érdeklődőt, kikapcsolódni vágyót örömmel láttunk – tette hozzá. – A szabadtéri programmal erősíteni szeretnék a baráti kapcsolatokat.

Parászka Tibor, a Linamar Hungary Zrt. humánpolitikai igazgatója bejelentette, idén szeptemberben is jótékonysági futóversenyt szerveznek Orosházán a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány javára.

– A tavalyi eseményen közel 650 ezer forint gyűlt össze, és a kihívás 300 futót mozgatott meg – fogalmazott. – Szeretnénk ebből hagyományt teremteni, és életre hívjuk a cégek közötti versenyt is, hogy ezzel még intenzívebb részvételre ösztönözzük az érdeklődőket. Az a cég, vállalkozás, amelynek munkatársai a legtöbb kilométert teszik meg, egy vándorserleget kap majd.

Dr. Rádi Katalin, a Korábban Érkeztem Alapítvány alapítója kitért arra, hogy szervezetük támogatja a koraszülötteket, a gyerekek szüleit, családjait, de az egészségügyi, óvodai és bölcsődei dolgozókat is segíti több területen. A szakember elismeréssel szólt a Gyula városát jellemző összefogásról.

– A településen élő és tevékenykedő emberek, egészségügyi szakemberek példája üzeni, hogy ahol van összefogás és közösség, az ember minden el tud érni – mondta. A Kora Picnic-kel kapcsolatban aláhúzta, a rendezvény mindenki érezheti, hogy a koraszülött intenzív osztály után is van élet, a sorstárs és mentori segítség pedig sokat jelent.

A koraszülöttmentő tavalyi átadásáról itt írtunk.

Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed, a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány elnöke

A mentőautót is megnézhették

A Kora Picnic családi nap bővelkedett az érdekességekben és a programokban. A látogatók, a családok, a gyermekek megtekinthették egyebek mellett a felszerelt Viharsarki Koraszülött-mentőautót. Volt izgő-mozgó gyermektorna és arcfestés is, Andor bohóc pedig egyedi lufidekorációkat készített. Fellépett a Calliope Színjátszókör, s persze a közös falatozás sem maradhatott az Almásy-kastély parkjában rendezett pikniken.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában