múltidéző

2018.06.17. 11:02

A szarvasi Árpád Szálló elmúlt évtizedei

Múltidéző rovatunkban ezúttal is a Szarvas Anno Facebook-oldal fényképeiből csemegéztünk, ezúttal az Árpád Hotelről hoztunk néhány emléket.

T.-V. F.

A város főutcáján, a 44-es főút mellett elhelyezkedő Árpád Szálló impozáns épületét minden átutazó megcsodálhatja, nyugodtan mondhatjuk, hogy Szarvas egyik jelképévé vált. 1895-1896 között szecessziós stílusban a millenniumi ünnepségek alkalmából építették. A patinás Árpád Szálló több építészeti stílus elemeit egyesíti magában, ezért talán nem túlzás azt állítani, hogy Békés megye egyik legszebb szállóépülete. A szálló nevét a honfoglaló magyarság vezéréről, Árpádról kapta. Jelenleg hotelként már nem működik, de a benne található tágas díszterem, gazdag stukkódíszeivel és velencei tükreivel kiválóan alkalmas különleges bálak, esküvők, valamint egyedi hangversenyek megrendezésére is. Egyéb rendezvényeket, konferenciákat is gyakran tartanak a díszteremben – olvasható az ÚtiSúgó oldalán.

Látkép a katolikus templom tornyából az 1920-as években. Jobbról az Árpád. A bal oldali sarki épület ekkor a Gyulavidéki Takarékpénztár Rt. fiókjának székháza volt, 1930-tól pedig Állami Elemi Leányiskola. 1968-ban bontották le.

 

Ugyanaz az utcarészlet harminc évvel később és pár méterrel lejjebb fotózva
A nyolcvanas évek. Az épület sarkán csavart fagyit árultak akkoriban

 

Néhány belső felvétel az 1980-as évekből

 

Az 1970-es években
Az Árpádtól balra látható épület a Károlyi-kastély. Az 1980-as években bontották le

Az 1910-es évek
Az Árpád Szálló a századfordulón
Tessedik az Árpád Szállóval
1942-ben leplezték le a tér közepén Tessedik Sámuel szobrát. A gyönyörű látkép a Tessedik térről a hatvanas években készült
Az Árpád Szálló az 1930-as években
Az 1800-as évek végén készítette a fényképet Véver Oszkár békési képeslapkiadó. Az Árpád Szálloda nem a megszokott szögből lett megörökítve, a felvételen a katolikus templom felőli homlokzat látható
Az 1921-ben postázott képeslapon szereplő felvétel legalább tíz évvel korábban készült
Egy színezett képeslap az 1910-es évek végéről
A Beliczey utca az 1920-as években. A szálloda sarkán Deutsch Ármin üzlete. Napjainkban – és már jó pár éve – ajándékbolt működik a helyén
Az Árpád Szálló az 1930-as években
Az Árpád az 1980-as években
XX. század eleji utcakép. Az Árpád Szálló sarka, előtte a piac egy részlete

Forrás: Szarvas Anno

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában