projekt

2018.05.08. 13:26

Hat kis létszámú szociális otthon épül Vésztőn

Hat, egyenként tizenkét ember elhelyezésére alkalmas úgynevezett kis létszámú szociális otthon épül a Békés megyei Vésztőn 630 millió forintos európai uniós támogatás segítségével - tájékoztatta a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság megyei kirendeltsége kedden az MTI-t.

MTI

A közlemény szerint a hat új ingatlan Vésztő város közigazgatási területén, egymástól földrajzilag elkülönülve helyezkedik el, ezekben kétágyas szobákban élhetnek a lakók, akik jellemzően fogyatékos emberek és pszichoszociális betegek. Jelenleg a kivitelezők kiválasztása zajlik, az új otthonoknak ez év végéig el kell készülniük.

A projekt keretében a jelenlegi bentlakásos intézménynek helyet adó ingatlant – megközelítőleg 21 millió forintból – átalakítják, ott az alapszolgáltatásokat (étkezés, házi segítségnyújtás, közösségi és nappali ellátás, fejlesztés) és a foglalkoztatást biztosító szolgáltatóközpontot alakítanak ki. Emellett az ellátottak önálló életvitelét szolgáló és a foglalkoztatáshoz szükséges eszközöket, valamint egy speciális gépjárművet is beszereznek.

Hozzátették, a támogatott lakhatást biztosító házaknak helyet adó ingatlanok közül öt telek Vésztő önkormányzatának tulajdonában van, ezekre használati megállapodásokat kötöttek.

Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár április végén a Békés megyei Eleken jelentette be, hogy elindult a kis létszámú szociális otthonok építésének második üteme. Emlékeztetett, a kormány 2011-ben döntött arról, hogy a nagy létszámú szociális intézmények helyett – amelyekben összesen 19 600 fogyatékos ember és pszichoszociális beteg élt – maximum 12 ellátott befogadására alkalmas lakóotthonokat alakít ki. 2015-ben és 2016-ban be is zárták az első hat nagy intézményt, és 660 lakót költöztettek át ilyen lakóotthonokba.

Hozzátette, a program második körében, legkésőbb 2019-ben mintegy 2500 ember költözhet új szociális lakóintézménybe, erre 22 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában