tisztújító közgyűlés

2018.05.23. 16:02

Két megyei gasztronómus az országos vezetésben

Tisztújító közgyűlését tartotta a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség kedden Budapesten.

Nyemcsok László

Negyedik alkalommal választották meg Krivács Andrást az idén 50 éves jubileumát ünneplő szövetség élére. Megyénkből szakács alelnök lett a gyulai Ambrus György olimpiai aranyérmes mesterszakács, a Békés Megyei Culinary Team menedzsere. Tímár Attila gyomaendrődi mesterszakács, aki szintén olimpiai és világbajnoki érmekkel büszkélkedhet, a junior szakterületért felel majd a következő két évben.

Krivács András – aki Békés megye gasztronómiai tevékenységét személyes jelenlétével is rendszeresen figyeli, megtiszteli – elmondta, mozgalmas két év után még tartalmasabb két esztendő következik, a középpontba a fiatalokat helyezik. Az elnök hozzátette, 2018-ra a szövetség egy önmagát eltartani képes, stabil szervezetté vált. Az elmúlt két év mottója ,,Az értékek mentén„ volt. A következő időszaké ,,Az érték legyen a mérték„ lesz.

Illusztráció: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában