szakmázás

2018.05.16. 11:25

Ma már a férfias szakmákban is egyre több nő helytáll

Míg korábban a férfiasnak mondott szakmákat legfeljebb egy-két hölgy választotta, ma már egyre több nő gyakorol ilyen hivatást. Erre egyébként a szakmai szervezetek és maguk a munkaadó cégek is bátorítják őket.

Busi Ottó

A nemrégiben lezajlott Lányok Napja, vagy épp a TechCsajok rendezvénysorozat is azt a célt szolgálja, hogy a fiatal nők minél több ismeretet kapjanak a férfiasnak kikiáltott szakmákról, már műszaki területen dolgozó, sikeres nők segítségével. Utóbbi eseményt a megyei iparkamara közreműködésével éppen a jövő héten rendezik meg a megyeszékhelyen, és már több száz lány jelentkezett rá.

Ez is azt bizonyítja, hogy egyre több nőt érdekelnek azok a munkakörök, melyeket korábban lényegében csak férfiak választottak.

Pruha Anita építőmérnök két éve dolgozik a szakmájában, őt családtagja motiválta.

– Keresztapukám építőmérnökként dolgozott, és már akkor nagyon megtetszett ez a foglalkozás. Az iskolában is inkább a reál tárgyak, a fizika és a matematika álltak közelebb hozzám. A tanulmányaim elvégzése után pedig a vasúthoz kerültem – avatott be a kezdetekbe Pruha Anita.

Hozzátette, többek közt pályafelügyelettel, üzemeltetéssel, karbantartással és felújítással kapcsolatos tevékenységekkel, valamint forgalomszabályzással foglalkozik.

– Nem érzem férfias munkának, szerintem a nők sokszor alkalmasabbak is egy-egy munkakörre. Úgy gondolom, hogy a lányok már az egyetemet is komolyabban veszik. Egyébként nincs olyan munka, amit ne tudnék elvégezni. Pályafelügyeletet, ellenőrzést, szemrevételezést csinálok, és nem kell olyan dolgokban részt vennem, ami nehéz fizikai munkavégzéssel jár – mondta a mérnök.

Pruha Anita mérnök a vasútnál többek közt pályafelügyelettel, üzemeltetéssel foglalkozik /Fotó: Lehoczky Péter/

Sándorné Óré Erzsébet már több éve vezetőmérnökként dolgozik, feladata többek közt kötöttpályás közlekedésnél, vagy útépítésnél a különféle műszaki tervek előkészítése és ezek ellenőrzése.

– Édesapám bátorított, hogy olyan szakmát válasszak, ami közel áll hozzám, így ilyen középiskolát kerestem. Az útépítésre szakosodtam, és onnan nem volt visszaút, és nem is gondolkoztam máson. Később jött a főiskola, majd a munkahelyek, így kerültem ebbe a szakmába – árulta el Óré Erzsébet.

Hozzátette, az övé ugyan egy férfiasnak mondott hivatás, de fiúk közt nőtt fel, így viszonylag könnyű volt azt is megszokni, hogy a tanulmányai alatt vagy épp a munkahelyén, a férfiak vannak többségben.

– Én úgy látom, hogy egyre több a nő, a fiatal mérnöklány. Például a volt iskolám tablóképein is látni, hogy egyre kevesebb a fiú az elmúlt években végzettek közt. Míg korábban egy-két lány volt, most körülbelül fele-fele arányban láthatók a fotókon – jegyezte meg.

Ahogy fogalmazott, nőként ugyan többet kell bizonyítani a férfiak világában, de ha az embernek van hozzá esze, és meg tudja tanulni a szakmát, valamint szót ért a férfiakkal, akkor nem lesz gond. Így aztán a szakember bátran ajánlja a lányoknak is azokat a szakmákat, melyeket manapság még inkább férfiasnak mondanak.

A TechCsajok rendezvénysorozat eseményéről mi is beszámoltunk, írásunkat ide kattintva olvashatja el.

Több női munkavállalót szeretnének

A magyarországi cégeknek nő az igényük jól képzett szakemberekre, különösen a technika­, a természettudományok vagy az informatika területén, ám ezen területeken jóval átlag alatti a hölgyek aránya. Így a nők lemaradnak sok izgalmas munkahelyről, a vállalatok pedig sok tehetséges, kreatív munkatársról. A női hallgatók aránya a felsőoktatásban 53 százalék, a számítástechnikai szakokban 15, az elektronika és automatizálás területén csupán 6 százalék.

A TechCsajok rendezvénysorozat arra szeretné bátorítani a lányokat, hogy műszaki és természettudományi pályát válasszanak. A Lányok Napja rendezvény célja tájékoztatni a fiatalokat a műszaki, technológiai, mérnöki és informatikai pálya előnyeiről, tágítva látókörüket, bővítve a munka világáról alkotott képüket. A kampány olyan pályaválasztási lehetőségekre hívja fel a lányok figyelmét, amelyekre általában nem vagy ritkán gondolnak, és ösztönzi őket, hogy ezen fontos döntésüket ne az elvárásokra, hanem valós érdeklődési­ körükre és képességeikre alapozzák.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában