múltidéző

2018.05.06. 15:59

Egykor virágzott a sportélet Csabacsűdön

Múltidéző rovatunkban pár hete Csabacsűd egykori focistáiról mutattunk képeket. Ezen felbuzdulva jelezte olvasónk, hogy a településen a kézilabda is népszerű volt, így jutottunk el Urbán Jánosné Kiszely Erzsébethez, az ő képgyűjteményét egészítettük ki történeteivel.

T.-V. F.

– Gyakran összegyűltünk fiatalok, volt, hogy esténként csak futottunk, röplabdáztunk, valamit mindig sportoltunk – kezdte Erzsike néni Csabacsűdön egykor virágzó sportéletről.

– Szklenár Bandi bácsi fogta össze a focistákat, de a lányoknak is akart egy csapatot. Barátokként mentünk ki a térre, összejöttünk páran, hívtuk egymást, így kezdtünk játszani, végül összejött a csapat. Mentünk versenyekre, járási mérkőzésekre, jöttek ide is csapatok, minden ilyet Bandi bácsi intézett – mondta Erzsike néni a kezdetekről. Hozzátette, hogy sokszor társadalmi munkát is együtt végeztek, például kertészkedtek a faluban.

Álló sor: N. Szklenár András edző, Korik Gizi, Terényi Ica, Hajdú Anus, Paulik János Guggolnak: Szenczi Mari, Szenczi Ica, Kiss Piri, Kiszely Erzsi Fekszik: Czappe Vera, a kapus

Terem hiányában salakon edzettek, de ha beállt a tél, akkor a kultúrházban tartottak edzéseket, és amint jó idő lett, rögtön mentek ki a salakra. Mint mondta, sok szép, és vicces emléket őriz ebből az időszakból.

– Volt egy olyan, Martfűn, amikor annyira durvák voltak a játékosok... Hát, én soha nem voltam durva a pályán, de azok olyanok voltak, hogy akkor én is már ideges voltam, megfogtam egy kislányt, kivágtam a salak szélére, aztán ki is állítottak, életemben először. Volt egy olyan is, hogy ketten voltunk a pályán, mindenki mást kiállítottak. Na, de akkor sem kaptunk gólt! Nagyon jó kis csapat volt, nagyon szerettük egymást. Nem volt soha veszekedés. Össze is jártunk, volt, akivel együtt is dolgoztunk.

Erzsike néni számára viszont nem a kézilabda volt a fő szenvedély, hiszen fiatalon kiváló atléta volt, számos szép eredményt ért el. Békéscsabán kisdiákként egy felnőtt versenyen ért el első helyezést futásból, távolugrásból és súlylökésből is. Ezen sportágakból a megyei versenyeken sorra zsebelte be az aranyérmeket, majd országos versenyekről is több első helyezéssel tért haza. Mivel roppant ígéretes tehetség volt, szerették volna Budapesten marasztalni, de mint mondta, akkor nem igazán gondolt arra, hogy odaköltözzön. Férjhez ment, és három gyermeket neveltek Csabacsűdön.

A fiatal Kiszely Erzsébet

 

A leggyorsabb falusi kislány. Cikk a Békés Megyei Népújság egyik 1962-es lapszámából

Szerette a futást és a távolugrást is, de a hosszú távú futást nem, hamar elfáradt. Mint a közelmúltban kiderült, ennek lehet, hogy egy egészségügyi probléma húzódik a hátterében.

Kiszely Erzsi bizonyult a legfrissebbnek

– Lyukas a szívem, ez 2-3 évvel ezelőtt derült ki egy szívtükrözésen, rosszullét miatt kerültem kórházba. Lehet, hogy így születtem, ezt nem tudják megmondani. Állítólag nem is láttak még ilyet, vagy hat orvos nézte a monitort, csak úgy száguldoztak oda – mondta a 74 éves Erzsike néni, aki bár hamar kifárad, jó egészségnek örvend, és vidámsága fertőző.

– Sokszor kérdezik, miért mosolygok mindig, minek örülök. Erre azt mondom, egyszer úgyis meghalunk, addig pedig legyünk vidámak, nem?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában