szagos szitu

2018.05.29. 17:12

Bűzkommandót vetettek be az erős szagok miatt Szarvason

A közelmúltban többen ­panaszkodtak amiatt, hogy Szarvas nagy részén időnként elviselhetetlen bűz terjeng, amely megkeseríti a város lakóinak életét, valamint az odalátogató turisták pihenését is zavarja. A gyanú szerint a város külterületén lévő árkokba illegálisan kiengedett állati trágya okozza az orrfacsaró bűzt.

Balázs Anett

Megkeresésünkre dr. Melis János címzetes főjegyző arról tájékoztatott, hogy az önkormányzat – bár nem az ő hatáskörük – próbálta­ felderíteni­ a sertéstrágyára hasonlító szag forrását. Hozzátette, a szarvasi önkormányzat megtette bejelentését az illetékes hatóság, azaz a Békés Megyei Kormányhivatal felé, amely válaszként bűzkommandót indított a városban.

A város lakóinak elmondása szerint a probléma már az előző években is felmerült, akkor azonban nem volt ennyire intenzív és hosszan tartó, mint amit az idei évben, legfőképp a melegebb idő beálltával tapasztaltak. Többen arra panaszkodtak, hogy főleg a kora reggeli és az esti órákban erősödik fel a bűz, mely a városban terjeng, és ami miatt nem tudják az ablakokat kinyitni, mert a beáradó büdös elteríti a lakást, a szagot a bútorok és a textilek is átveszik. Hozzátették, a ruhákat sem lehet kiteregetni, hiszen azok is magukba szívják a kellemetlen szagot, és akkor lehet elölről kezdeni a mosást.

Megkeresésünkre az ügyben eljáró illetékes hatóság, a Békés Megyei Kormányhivatal arról tájékoztatott, hogy a Szarvas területén tapasztalható bűzhatással kapcsolatban a Szarvasi Járási Hivatal folyamatosan végez hatósági ellenőrzéseket, melyeknek eredményét – amennyiben megtalálják és feltárják a bűz forrását – minden esetben megküldi az illetékes hatóság felé. Mint írták, a korábbi­ évek tapasztalatai szerint ezek a bűzforrások ipari, valamint mezőgazdasági tevékenységből származtak, így a forrás felderítését követően az ügyben a hivatal agrárügyi főosztálya, illetve a környezet- és természetvédelmi főosztály járt el.

Közleményükben szó esik arról is, hogy a helyzet orvoslására egy „bűzkommandó” is alakult, melyben a helyi polgármesteri hivatal, valamint a polgárőrség is közreműködik, amely folyamatosan továbbítja a szaghatásokkal kapcsolatos információkat a már említett hatóságokhoz. Ezek 24 órás ügyeleti rendszer működtetésével munkaidőn kívül is elérhetőek. A folyamatban lévő ügyre hivatkozva a jelenlegi bűz okáról, okozójáról, annak forrásáról nem esett szó.

A városlakók abban egyetértenek, hogy a keletkezett szag csatornából, valamint a település külterületén lévő üzemekből nem keletkezhet, hiszen akkor az nemcsak a nyári időszakban, de folyamatosan fennállna.

Lefotózták a híg trágyát kiengedő tartálykocsit

Dr. Melis János arról tájékoztatta lapunkat, hogy a járási hivatal munkáját segítve a szarvasi önkormányzat a helyi mezőőrök, közterület-felügyelők és polgárőrök közreműködésével olyan dokumentált fotókat nyújtott be az intézkedésre jogosult hatóságok felé, amelyeken jól látszik, hogy egy tartálykocsiról híg trágyát engednek bele egy termőföld, valamint egy földút melletti árokba. Hozzátette, az idei évben közel egy hónapja felmerült probléma kezdetén mindennap, akár nyolc órán keresztül intenzíven lehetett érezni a szagot, ma már ez annyit enyhült, hogy szórványosan jelentkezik, de még mindig nem szűnt meg teljes egészében.

 

Illusztráció: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában