Fejlesztés

2018.02.20. 13:56

Korszerű épületben dolgozhatnak az agrárium szereplői

Ünnepélyes keretek között adták át kedden Békéscsabán a megújult Szerdahelyi út 2. szám alatti épületet, ami a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és földhivatali főosztályának, valamint a békéscsabai járási hivatal agrárügyi főosztályának ad otthont.

L.B.

Az ingatlant 243 millió forint európai uniós támogatásból korszerűsítették, szigeteltek, nyílászárókat cseréltek, napelemes rendszert telepítettek, valamint a fűtési rendszert és a világítást modernizálták.

Egy éve döntött úgy a kormányhivatal, hogy meghatározó jelentőségű megállapodást köt az agrárium szereplőivel, ami a jövő tekintetében rendkívül fontos – kezdte dr. Takács Árpád Békés megyei kormánymegbízott, hozzáfűzve, szövetségre léptek a gazdákkal. Elmondta: a közigazgatást is átszervezték, ma egy nyílt, támogató, ügyfelekkel együttműködő hatóságot találni. Aláhúzta: a kormányhivatal vállalta az irreálisnak tűnő álmok megvalósítását.

A közigazgatás megreformálása beváltotta a hozzá fűzött reményeket – mondta Herczeg Tamás, Békéscsaba tanácsnoka, kifejtve, Békés megye kiváló természeti adottságokkal, termőföldekkel rendelkezik. Részletezte, hogy milyen fejlesztés valósult meg a Szerdahelyi utca 2. szám alatti épület vonatkozásában, aminek hála javultak a kormányhivatal szakembereinek munkakörülményei, valamint a gazdák 21. századi körülmények között intézhetik ügyeiket. Kiemelte: a kormányhivatal hozzájárul ahhoz, hogy a város fejlődhessen, hogy Békéscsaba városképe javulhasson.

Fotó: L. P.

Ott lehet sikereket, eredményeket elérni, ahol van összefogás – folytatta dr. Bitay Márton Örs. Az állami földekért felelős államtitkár sorolta, hogy a kormány miben mert újítani, beszélt az alaptörvényről, a földtörvényről, a közigazgatás rendszerének átalakításáról, ami szerinte soha nem volt olyan erős, mint most. Hangsúlyozta, hogy egyre többen dolgoznak a mezőgazdaságban, egyre többen igényelnek támogatásokat, a Békés megyei gazdák 10 ezer hektár területhez jutottak. Azzal zárta: óriási lehetőségeket rejt a magyar agrárium.

A rendezvényen pohárköszöntőt mondott dr. Kulcsár László, a megyei agrárkamara és Hrabovszki János, a megyei vadászkamara elnöke, akik elismerő oklevelet is átvehettek az együttműködést megköszönve dr. Takács Árpádtól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában