Segítség

2018.02.06. 13:51

A békési polgárőrök tüzelővel és gázpalackkal is segítettek

Kéztöréssel bajlódó, nehéz körülmények között élő idős nőnek nyújtott segítséget a békési polgárőrség a napokban. Az asszonyt többféle módon, fával és gázpalackkal is támogatták, illetve szükség esetén be is gyújtanak neki.

P. G.

A nő a Békési Rendőrkapitányság járőrétől kért segítséget, mert – mint elmondta – eltörte a kezét, és így nem tudott begyújtani. A helyszínen segítséget nyújtó rendőrjárőr értesítette a Békési Polgárőrség elnökét, Gyarmati Sándort az esetről, hiszen az Országos Polgárőr Szövetség éppen a közelmúltban indított „Füstölgő kémények” címmel programot idős, nehéz helyzetben élő emberek megsegítésére. A kezdeményezés egyik legfőbb célja, hogy támogassák azokat, akik különböző okok miatt nem képesek otthonuk fűtéséről gondoskodni.

Az asszony az önkormányzattól kapott segélyszenet, a polgárőrök pedig amint szükséges, segítenek neki begyújtani. Az önkormányzat várhatóan a tél folyamán még egy alkalommal természetbeni támogatást nyújt majd az asszonynak.

Miután a békési polgárőrség járőrei kimentek a helyszínre, a saját készletükből apróra vágott gyújtóst is vittek az idős, egyedül élő nőnek. El is beszélgettek vele, és megállapították, hogy főzésre sincs lehetősége, hiszen nincs gázpalackja. Gyarmati Sándor ígéretet tett, hogy a polgárőrök fokozott figyelmet fordítanak rá.

A következő napon a szervezet tagjai újra felkeresték az asszonyt, amikor egy zsák fát vittek neki, valamint Gyarmati Sándor saját gázpalackját bocsájtotta a rendelkezésére. A polgárőrök elnöke kérdésünkre elmondta, minden lehetséges módon igyekeznek segíteni a nőnek. A helyi szociális szakembereket is meg fogja keresni, hogy miként lehetne további támogatásokkal megkönnyíteni az asszony életét, illetve igyekszik a munkakeresésben is segítséget nyújtani.

Fotó: Virág István

A vasárnap egyébként is izgalmasan alakult a polgárőrök számára, a rendőrséggel közös akció keretében hely- és emberismeretüknek köszönhetően megtalálták azt az idős férfit, aki aznap ment el otthonról, és sötétedésig nem ért haza. Szerencsére minden rendben volt, a férfinek nem esett baja, és így hazavitték az otthonába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában