Koraszülöttek

2018.02.22. 18:11

Bemutatták a fürdővárosi koramentorházat

Bemutatták a megyei koraszülöttek és családjaik számára létrehozott gyulai koramentorházat, illetve annak szolgáltatásait csütörtökön délután a fürdővárosi vigadóban.

P. G.

A Korábban Érkeztem Alapítvány idén év elején Szegeden, Kecskeméten és Gyulán alakít ki mentorházakat azzal a céllal, hogy a városokban működő Perinatális Intenzív Centrumok mellett komplex támogató szolgálatot hívjanak életre.

Dr. Görgényi Ernő polgármester az eseményen elmondott köszöntőjében hangsúlyozta, az alapítvány és a mentorházak egy, érintettségtől függetlenül jelentős ügyet képviselnek.

– Mindannyian együtt tudunk érezni azokkal a családokkal, amelyekben korábban jönnek világra a kisbabák – fogalmazott. – A családtagok ilyenkor természetes módon tele vannak kérdésekkel, aggodalommal, és komplex segítséget igényelnek annak érdekében, hogy a kisgyermek teljes életet élhessen. Hozzátette, egy olyan intézmény bemutatkozási rendezvénye volt a csütörtöki, amelynek szakemberei számára az a legfontosabb, hogy segítsék a koraszülötteket, szüleiket és nagyszüleiket.Szólt a városban, a gyermekosztályon működő Perinatális Intenzív Centrum, illetve a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány jelentőségéről.

Dr. Rádi Katalin, a Korábban Érkeztem Alapítvány alapítója és Monostori Dóra, a szervezet munkatársa beszélt az alapítvány küldetéséről és tevékenységéről.

Csumpilla Mariann, a gyulai koramentorház vezetője elmondta, 2016-ban 231 gyermek jött koraszülöttként a világra a megyében, a koraszülési arány 8,8 százalék körülire tehető. A tapasztalatok szerint a magas szintű orvosi ellátás mellett a leghatékonyabb lelki támogatást a sorstársak, a szülők tudják nyújtani, éppen ezért a mentorképzés az intézmény munkájának egyik legfőbb szegmense. A szakember részletesen szólt a koramentorházban elérhető szolgáltatásokról. A kezdeményezés megvalósulásában egyébként az önkormányzattal és a Békés Megyei Központi Kórházzal kötött megállapodások is segítenek.

Az eseményen előadást tartott dr. Abdulrahman Adbulrab Mohamed és dr. Zátonyi Adél neonatológus főorvos, illetve Jalekné dr. Rózsavölgyi Kata szupermentor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában