az év embere

2018.02.05. 19:17

Az év emberének, dr. Alzubi Alinak fontosak a visszajelzések

A Békés Megyei Hírlapból képeket kivágva, a közösségi oldalon lájkolva szavaztak olvasóink. A beérkezett szavazatok alapján az orosházi kórházban dolgozó dr. Alzubi Ali sebész, klinikai onkológus főorvos, osztályvezető lett az év embere Békés megyében. A betegei és a szakmában dolgozók körében nagy tisztelet övezi a gyógyítót, akivel a jó hírt munkahelyén, egy mozgalmas napon közöltük.

Cs. I.

– Főorvos úr! Valamennyi olvasónk nevében gratulálunk. Az év embere választáson ön kapta a legtöbb szavazatot. Ön az első a szavazások történetében, aki Orosházát képviselve lett győztes.

– Köszönöm! Nagyon komoly elismerés és meglepetés ez számomra, hogy ennyi embernek van jó véleménye rólam, a  munkámról. Láttam, az ismerőseim mellett sok, számomra ismeretlen ember is engem választott, leadta rám a szavazatát. Megtisztelve érzem magam. A visszajelzések nekem nagyon fontosak. Azt gondolom, ezzel mindenki így van. Ahogy egy gyermek vágyik az édesanyja szeretetére, úgy én a betegeim, a kollégáim megítélésére adok sokat. A pozitív jelzések a munkám mozgatórugói.

– Amikor a hét embereként nyilatkozott, arról beszélt, hogy osztályvezetői kinevezésekor elhatározta, a betegelvándorlásnak gátat szab, és épít egy jó csapatot. Azóta újabb év telt el. Hol tart ebben a munkában?

– Úgy gondolom, ahol van együttérzés és bizalom, odafigyelés, az már fél siker. Sok beteget visszaszereztünk. Az orvosok, a nővérek, a betegek közötti kapcsolat tovább erősödött osztályunkon, bátran jellemezhetem úgy is: korrekt és erős.

A szavazások történetében elsőként lett orosházi győztes: dr. Alzubi Ali. Fotó: Lehoczky Péter

– Nagyon pörgős az élet a sebészeten. Főorvos úr egy reggeli műtét után a folyosón várakozókat látta el töretlen lendülettel beszélgetésünk előtt, kollégái is megállás nélkül dolgoztak. Milyen elvárásokat támaszt velük és önmagával szemben a mindennapokban?

– Az osztályon olyan hangulatban, légkörben dolgozzunk, ami mindenki számára inspiráló. A gyógyító munkában az emberi hozzáállás minősége nagyon sokat számít. A szakmai fejlődés is biztosított. Jó a csapatom. Törekszünk arra, hogy egyre több laparoszkópos beavatkozással történő – vakbél, sérv – műtéteket végezzünk. Az onkológiai esetekkel kapcsolatos műtéteink száma is növekedett az utóbbi két évben. Szakmai felkészültségünk, műszerezettségünk adott, igyekszünk kihasználni. Törekszem arra, hogy megismerjek fiatal, leendő kollégákat, próbálom őket motiválni, hogy Orosházát válasszák. Az osztályvezetői feladatok emberi és szakmai kihívást is jelentenek számomra. Tisztességesen próbálom tenni a dolgomat. Az orosháziak szeretnek bennünket, ennek rengeteg jelét is adják. Ezt viszonozzuk a gyógyító munkánkkal. Vezetőként és gyógyítóként is sokat profitáltam az eltelt két évben. Kollégáimtól, a kórház vezetésétől megkaptam minden támogatást.

– A megyei onko-team tagja 2009 óta. Komoly terveket fogalmazott meg egy korábbi interjúban. Melyek ezek?

– Heti rendszerességgel konzultálunk Gyulán a kollégákkal. Nagyon sok esettel találkozom. A megbeszéléseken folyamatosan tanulok, tapasztalatokat gyűjtök. A szakmai kihívások egy orvos számára a szakmai fejlődést is jelentik. Szeretném elérni, hogy megfelelő orvosirányítással minden érintett beteg a számára legideálisabb helyen és időben kapja meg a kellő információt és ellátást a gyógyulása érdekében. Kórházunkban is minden adott a nemzetközi protokollnak megfelelő ellátáshoz.

– Felesége a véradóállomás osztályvezető főorvosa, akit az egyetemi évei alatt ismert meg. Van négy gyermekük. Nyolcadikos lányuk kiválóan teljesít, angol és biológia versenyek rendszeres résztvevője és győztese. Lehet, hogy ő lesz az, aki az orvosi hivatást választja majd a családban?

– Korainak gondoljuk még a feleségemmel, hogy egyértelműen kijelentsük, Fatima orvos lesz. Igaz, gyermekünkben már megfogalmazódott az elhatározás. Apai büszkeséggel tölt el, hogy sikeres az iskolában. Otthon mindig arról beszélgetünk a gyerekeinkkel, hogy mi egyszerű emberek vagyunk. Csak akkor lehet belőlünk elismert személyiség, ha azért sokat tanulunk és tisztességgel dolgozunk.

NÉVJEGY

Dr. Alzubi Ali Szíriában, Deraa városában született 1976-ban. Szülőhazájában nagy tisztelet övezi a gyógyítókat. Álom volt számára a hivatás, amit meg akart valósítani. Szülei támogatták elhatározásában. Ösztöndíjasként érkezett Magyarországra; 2003-ban diplomázott a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. A körmendi kórházban 3 évig dolgozott alorvosként. Az orosházi kórházba 2006-ban került. A Semmelweis Egyetemen 2009-ben szerezte meg a sebészeti szakvizsgát, majd 2012-ben az Országos Onkológiai Intézetben a klinikai onkológusit. 2016. január 28. óta osztályvezető főorvos. Nős, 4 gyermek édesapja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában