megnyitó

2018.01.20. 13:02

Kohán György alkotásaiból nyílt kiállítás Békéscsabán

Kohán György festményeiből, grafikáiból nyílt kiállítás szombaton a Munkácsy Emlékházban.

L. B.

Az 1910-ben született, 1966-ban elhunyt, Kossuth- és Munkácsy-díjas művész legismertebb műveit kapta kölcsön az intézmény Gyuláról.

A megnyitón dr. Árpásiné Kohán Mária, a Kohán György Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, az alapítvány azért jött létre, hogy a hagyatékot gondozzák, ismertté tegyék, és hogy a gyulai képtár látogatottságát is növelhessék.

Évek óta foglalkozik Kohán György életével dr. Árpási Zoltán újságíró, aki többek között arról beszélt, hogy a művész 1966-os halála után több mint három évtizeddel jelent csak meg monográfia a művész életéről és munkásságáról – ennyi idő elég volt ahhoz, hogy kiessen a nemzeti tudatból. Az alkotó szegénységben, nyomorban élt, volt, hogy műveivel fizetett. Megrendelésre nem dolgozott, a művészetnek élt. Halála után otthonában hatszáz festményt, kétezer grafikát találtak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában