Bemutató

2018.01.16. 17:28

Fehér György cukrászmester grillázscsodái az ipartestületnél

Hogyan készül a grillázs? – erre a kérdésre kaphattak választ azok, akik kedden ellátogattak a Békéscsabai Ipartestület Kossuth téri székházába, ahol Fehér György aranykoszorús cukrászmester tartott bemutatót.

L. B.

A békéscsabai, de a békési piacon is fellelhető szakember elöljáróban elmondta: a massza felolvasztott kristálycukor, amihez diót tesz, viszont bármilyen olajos mag megfelel a napraforgótól a tökmagig. A fehér díszítő elem pedig tojásfehérje, porcukor és valamennyi ecet keveréke, hogy lehessen vele dolgozni.

Hangsúlyozta, hogy a grillázskészítés több felszerelést is kíván, és természetesen vannak olyan fázisok, amelyek csak a műhelyben oldhatók meg. Látványosak voltak azonban azok a fából és gipszből saját maga által készített sablonok, amikkel dolgozik, és amik révén végül igazi csodákat alkot, némileg bizonyítva azt, hogy a grillázskészítés inkább művészet, mint cukrászat.

A kiállításon látható olyan elem, ami egy autó, egy motorkerékpár, egy hajó, egy repülő vagy éppen egy kacsa, egy delfin, egy sas elkészítéséhez szükséges, de feltűnt Süsü, a sárkány is. A tárlat a hónap végéig tekinthető meg munkanapokon 8 és 13 óra között.

Fehér György az ipartestület székházában mutatta meg remekműveit. Fotó: Imre György

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában