A nagy napért

2018.01.10. 14:13

Esküvő Kiállítást rendez a Csaba Center

A korábbi évekhez hasonlóan ezen a hétvégén ismét megrendezésre kerül az Esküvő Kiállítás a Csaba Centerben – jelentette be Hrabovszki György center igazgató a hétfői sajtótájékoztatón.

V. E.

Január 12-13-14 a „Nagy Napról” és a „Nagy Napért” szól majd. Közel negyven kiállító cég mutat be esküvőhöz szükséges kellékeket, menyasszonyi és vőlegény ruhákat, jegygyűrűket, virágokat és akár nászajándékot vagy leány-és legénybúcsú kellékeket is. Az ide látogatók kiválaszthatják, fel is próbálhatják a megtetsző ruhákat, megismerkedhetnek a legideálisabb esküvői helyszínekkel, találkozhatnak fotósokkal és rendezvényszervezőkkel. Szépség tanácsadók és táncoktatók is képviseltetik magukat a kiállítók között, hogy a legapróbb részletek se maradjanak ki.

A házasulandók a standoknál személyre szabottan egyeztethetnek a szakemberekkel, míg a színpadon menyasszonyi ruha és vőlegény öltöny bemutatók, alkalmi ruha divatbemutatók, smink- és fodrászbemutatók színesítik majd a rendezvényt. Fontos résztvevői lesznek a kiállításnak a zenekarok, akik a színpadon egymást váltva lesznek a hangulatfelelősök, velük a műsort követően már a helyszínen le is szerződhetnek az esküvőre készülő párok. A három nap házigazdája Oszlács Norbert ceremóniamester lesz. A kiállítás pénteken és szombaton 10 és 19 óra között, vasárnap 10-18 óráig várja az érdeklődőket.

Idén is kihirdetik a Csaba Center Jegyespárja címet, melyet hagyományos módon idén is fontosnak tartottak megszervezni. 2018 Jegyespárja az lesz, aki a legtöbb lájkot kapja a center facebook oldalán meghirdetett játékban. Jelenleg több, mint 70 pár van versenyben a címért, melynek első három helyezettje olyan nyereményekkel gazdagodhat, amiket a nagy napra használhatnak majd fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában