kék hírek

2018.10.12. 16:17

Négy ittas sofőr ellen tettek büntetőfeljelentést

Négy férfi ügyének vizsgálatát fejezte be a rendőrség. Egyikük segédmotor-kerékpárt, hárman személygépkocsit vezettek úgy, hogy előtte alkoholt ittak.

police.hu

Négy ittas járművezetés gyanúja miatt indult ügy vizsgálatát fejezte be a Gyulai Rendőrkapitányság október 10-én és 11-én. Egy gyulai férfi szeptember 1-jén Gyulán, a Seregély dűlőn segédmotoros kerékpárral közlekedett, amikor igazoltatták a rendőrök. Egy személygépkocsit vezető kétegyházi férfit szeptember 21-én, Kétegyházán, a Széchenyi utcában ellenőriztek a rendőrök. Gyulán, a Jókai Mór utcából szeptember 29-én állítottak elő a rendőrjárőrök egy személygépkocsival közlekedő sarkadi férfit. Egy nappal később pedig Gyulán, a Munkácsy Mihály utcában állítottak le egy gyulai férfit, ő szintén személyautót vezetett.

Az igazoltatásokkor a szondáztatás eredménye mind a négy férfinál pozitív eredménnyel végződött és két-két újabb légalkoholmérés is megerősítette az ittasság gyanúját. Így a rendőrök a motoros és az autósok ellen is büntető feljelentést tettek. A két gyulai férfi és a sarkadi férfi jogosítványát bevonták, a kétegyházi férfi ellen pedig szabálysértési eljárás is indult, mert soha nem volt vezetői engedélye.

A Gyulai Rendőrkapitányság a nyomozások vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a négy ügy iratait átadta az ügyészségnek – írja a police.hu.

A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ittas állapotban vezetők forgalomból való kiszűrését. A közúti ellenőrzések a balesetek megelőzését szolgálják, hiszen az ittas vezetés nagyban növeli a balesetek bekövetkezésének kockázatát. A rendőrség ezért ismételten kéri, hogy aki alkoholt ivott, ne vezessen! Szabálytalanságával ne veszélyeztesse saját magát, illetve utasai, közlekedő partnerei biztonságát, testi épségét!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában