lopás

2018.09.24. 15:11

Vacsorát főztek nekik, majd kirabolták őket

A kenderesi ismerőseihez utazott vendégségbe nemrég egy bucsai házaspár, a látogatás ideje alatt a várttal ellentétben azonban nemcsak a baráti kapcsolatok ápolására jutott idő, ugyanis miután a legészakibb Békés megyei település (Bucsa) lakói megérkeztek Kenderesre, a vendéglátó házaspár férfitagja és egy másik vendég egy kifogást találva elmentek hazulról, hogy kirabolják a meghívottak házát Bucsán.

N.-L. V.

Fotó: Shutterstock illusztráció

A bucsaiak mit sem sejtve érkeztek meg szeptember 22-én a vendégségbe, ahol a kedves ismerősök még vacsorával is várták őket. Amíg az étel a lábasban forrt, addig a házigazda és egy másik vendég útra kelt, mondván sürgősen Szolnokra kell menniük a nő egyik rokonáért. Az elhangzottakban senki sem kételkedett, ám a két távozó nem Szolnokra, hanem Bucsára ment, hogy betörjön a házaspárhoz.

A tetett elkövető férfi célirányosan ment, ugyanis korábban már kért kölcsön a bucsaiaktól, s akkor látta, honnan veszik elő a pénzüket. A lakásból egy új vízforralót és százezer forintot loptak el, amit elosztottak. Az este végén, 23-án reggel a házigazda kisbuszával vitte haza a kirabolt házaspárt, akik hazeérve egyből észrevetették, hogy meglopták őket.

A két tettes azért bukott le, mert Bucsán járva az éjszaka szolgálatot teljesítő rendőrök ellenőrizték a kisbuszt, annak vezetőjét és a vele utazó nőt. A Szeghalmi Rendőrkapitányság a kenderesi nő és férfi ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A pénz nagy részét és a vízforralót a rendőrök lefoglalták, majd visszaadták a tulajdonosnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában