kék hírek

2018.10.15. 16:10

A navigációt figyelte és nem az utat: súlyos baleset lett a vége

Augusztus 18-án tehergépkocsival ütközött egy személygépkocsi Lőkösháza külterületén. A személyautó vezetője nem ismerte az utat, a navigáció kijelzőjét és a táblákat figyelte, így történt meg a súlyos baleset.

police.hu

Fotó: Imre György

Súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt augusztus 18-án, 11 óra 15 perc körül, Lőkösháza külterületén.

Egy személygépkocsi vezetője egy kereszteződésben balra kanyarodott, de nem adott elsőbbséget egy tehergépkocsinak és összeütköztek. A balesetben az autó vezetője és utasa is megsérült. A jobb első ülésen utazó nőt súlyos állapotban, mentőhelikopterrel vitték kórházba. A férfi, aki az autót vezette, szintén súlyosan megsérült és utólag nem emlékezett tisztán arra, hogy mi történt.

Elmondta, hogy Aradról indultak el Hajdúszoboszlóra. Egy ideig ismerte az utat, de Mezőkovácsházától a navigációra hagyatkozott. Közvetlenül a baleset előtt elmondása szerint már a táblákat figyelte, mégsem adott elsőbbséget a tehergépkocsinak. A Gyulai Rendőrkapitányság közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ellene. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat hétfőn átadta az ügyészségnek.

A történtek kapcsán a rendőrség kéri az autósokat, hogy ha olyan helyen kell vezetniük, ahol korábban még nem jártak, elindulás előtt térképen nézzék végig az útvonalat! Ha a navigációs készülék hangos tájékoztatása nem elég ahhoz, hogy egyértelműen lássák, merre kell menniük, milyen forgalmi helyzet várható, inkább álljanak meg, és úgy nézzék meg a térképet! Menet közben másodpercekig a navigációs készülék kijelzőjét nézni rendkívül balesetveszélyes.

Előzmények:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában