2025.05.09. 08:54
Hihetetlen dolog történt a főtéren, ilyen álbankárt még nem látott a világ
Több ember lett ismét telefonos csalók áldozata. A módszerek többsége ismert a rendőrség előtt, ezek felismerésére többször is figyelmeztették már a számlatulajdonosokat. Most azonban olyan is történt, ami szinte felfoghatatlan.
Két férfit és két nőt csaptak be a napokban telefonos csalók Békés vármegyében. A csalók minden esetben banki alkalmazottnak adták ki magukat, és azt mondták a hívott félnek, hogy veszélyben van a számlájuk, mert gyanús pénzmozgást észleltek rajta.

Forrás: Shutterstock
Ez a csalási módszer öt és fél milliót hozott a konyhára
Egy férfit rávettek, hogy vegye le az összes pénzét a számlájáról addig, ameddig azt rendbe teszi a pénzintézet, és az összeget adja át „megőrzésre” a bank alkalmazottjának, aki az egyik település főterén várja majd. A férfi követte az utasításokat, amit 5,5 millió forintja bánta. A másik férfinak azt tanácsolták, hogy egy „biztonságos” számlára utalja át a pénzét, aminek számát az ismeretlen hívó adta meg. Összesen 2 millió 300 ezer forint kára keletkezett ebből.
Azzal szedték ki a pénzét, hogy vírus van az eszközén
Az egyik női károsultnak egy program telepítését javasolták, mert a hívó azt mondta neki, hogy vírus van az eszközén, és emiatt veszélybe került a számlája. A program azonban nem vírusírtó volt, hanem egy távoli asztali hozzáférést biztosító alkalmazás, amivel csalók hozzáfértek a nő számlájához, és több mint 600 ezer forintos kárt okoztak neki. A másik nő azért adta meg a netbanki azonosítóit, mert a magát banki ügyintézőnek kiadó idegen azt mondta neki, hogy csak így tud törölni egy gyanús utalást a számlájáról. A kár ebben az esetben közel 300 ezer forint volt.
A telefonos csalók ellen a következőket tanácsolja a rendőrség
- Ismét felhívjuk a figyelmet arra, hogy a banki ügyintézők nem kérik az ügyfelektől, hogy adják meg a bankkártyaadataikat vagy a netbanki azonosítóikat.
- Az pedig szintén elképzelhetetlen, hogy arra kérnék ügyfeleiket, vegyék le a pénzüket a számláról, és személyesen adják át valakinek megőrzésre.
- Olyat sem mondanak soha, hogy utalják át a pénzüket egy másik számlaszámra, mert veszélyben van a pénzük a saját számlájukon.
- Se eladónak, se vevőnek ne adják meg a banki azonosítóikat, és olyanoknak se, akiknek a valós személyazonosságát nem tudják ellenőrizni!
Az aktuális csalási módszerekről itt tájékozódhat: https://kiberpajzs.hu/