2025.04.20. 19:36
Újabb traffiboxot helyeznének ki Békéscsabán, megfékezik a száguldozókat
Jelenleg három ponton kell figyelnie erőteljesen a sebességhatárok betartására a közlekedőknek. Három békéscsabai út mellé telepítettek ugyanis sebességmérő készülék, azaz traffipax fogadására alkalmas berendezést, speciális dobozt. A tervek szerint egy újabb helyszínre kerülhet traffibox, két szakasz szerepel az elképzelések között.
A traffibox önmagában nem méri a sebességet, egy olyan tárolódobozról van szó, amelybe ideiglenesen elhelyezhetnek traffipaxot – közölték korábban a rendőrségen. Lényegében ez is a trükk benne, hiszen nem mindig van benne sebességmérő készülék, azonban azzal, hogy mikor van és mikor nincs, csak a rendőrség van tisztában.

Első körben két traffibox került ki
Első körben két helyszínre telepítettek trafiboxot Békéscsabán:
- egyet a Lencsési lakótelepre, a kanyarhoz,
- egyet pedig Jaminába, a Kolozsvári utcába.
A békéscsabai önkormányzatnál elmondták, hogy a helyszíneket a rendőrség javaslata alapján jelölték ki, szempont volt a baleseti helyzet, a közlekedésbiztonság. Lényeges volt az is, hogy kellően belátható legyen a dobozba kerülő készülék számára az adott útszakasz, illetve az is, hogy a berendezés működéséhez szükséges áramellátást kiépíthessék.
Tavaly ősszel került ki a doboz a Dobozi útra
Tavaly novemberben pedig egy újabb trafiboxot telepítettek Békéscsabán. A Dobozi út elkerülőn kívüli szakaszára – ahol legfeljebb 60 kilométer/órával lehet közlekedni – került ki egy doboz. Mind Szarvas Péter polgármester, mind Kiszely András önkormányzati képviselő fontosnak mondta azt, hogy gátat szabhassanak a száguldozásnak a Dobozi úton.
Erre a békéscsabai helyszínre kerülhet ki az újabb traffibox
Szarvas Péter polgármester a minap sajtótájékoztatón elmondta, hogy a város illetékes bizottsága jóváhagyta azt a listát, hogy milyen beruházásokra adna be pályázatot Békéscsaba a Versenyképes Járások Program keretében. Ennek keretében tervezik, hogy telepítenek egy újabb trafiboxot, két lehetséges helyszín merült fel, mégpedig
- a Berényi út
- és a Szarvasi út
városba vezető szakasza.