Bemutató

2025.04.23. 16:44

Rendőrkutyák és fegyverek a főtéren, fotókon mutatjuk a belvárost megszálló rendőröket - videóval

Békéscsabán, a Szent István téren rendezték meg a hagyományos Békés vármegyei rendőrnapot szerdán. A 9 órától délután egy óráig tartó rendőrnapon számos érdekesség és különleges bemutató várta a szép számú érdeklődőt.

Deményné Tűri Zsanett, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, április 24-e György-nap, Szent György pedig a rendőrök védőszentje, éppen ezért ennek apropóján szervezik meg minden évben a rendőrnapot. Az eseményen számos változatos program várta az érdeklődőket.

rendőrnap
A rendőrnap számos érdekességgel szolgált ebben az évben is.
Fotó: Bencsik Ádám

Rendőrnapra várták az érdeklődőket

A programnak helyet adó Szent István téren már 9 óra előtt elkezdtek gyülekezni az érdeklődők, érkezett óvodai csoport, gyerekek szülőkkel, nagyszülőkkel. A rendőrség kitelepült Békéscsaba főterére, ahol bemutatták, hogy milyen munkát végeznek, illetve milyen eszközökkel dolgoznak. A rendőrség épületében állománygyűlést tartottak. 

Ujjlenyomat, szolgálati kutyák, rendőrrobot 

Rendőrautó- és rendőrmotor-, fegyverzet- és bűnügyi technikai bemutató is színesítette az eseményt. Ujjlenyomatot is lehetett adni, amit a gyerekek haza is vihettek, megtarthattak. Volt motoros szimulátor, elhozták a rendőrrobotot is, ami a baleset-megelőzést segíti, és nagyon népszerű az oktatási intézményekben. Minden évben hagyománynak számít a rendőrségi szolgálati kutyabemutató, amelyet negyed 12-től tartottak. Ez a rendezvényelem, mint mindig, idén is nagyon népszerű volt a látogatók körében.

Számos játékos bűn- és baleset-megelőzési feladat is szerepelt a programban. Gondoltak a legkisebbekre, akik színezhettek, puzzle-t rakhattak ki, a nagyobbaknak pedig kvízzel készültek, és helyesen válaszolók kis ajándékot is kaptak. 

 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában