2025.04.19. 18:07
Szörnyethalt az autójából kirepült férfi, egymásba rohant egy kisbusz és egy kocsi
Egy békésszentandrási fiatalember ajándékba kapott autójával rohant neki egy fának Szarvas közelében, a 44-es főúton. Nagyon gyorsan hajthatott, mert az ütközés akkora erejű volt, hogy a férfi kirepült, a kocsi pedig kettészakadt. Az autó annyira összetört, hogy még a típusát sem tudták megállapítani.
A szarvasi volt a legdurvább halálos balesetek egyike a múlt esztendőben. Közlekedési balesetből egy is sok, de jóval több történt tavaly Békés vármegyében. Egy 17 éves fiú Battonya határában például láthatósági mellény nélkül, kivilágítatlan biciklivel kerékpározott, amikor a gyanú szerint egy kombájn elütötte. A gép vezetője elhagyta a helyszínt, de a rendőrök azonosították és előállították.

Halálos balesetek: több áldozat, mint a korábbi évben
Sajnos, többen haltak, sérültek meg az utakon tavaly, mint 2023-ban. A Békés Vármegyei Baleset-megelőzési Bizottság békéscsabai ülésén erről is beszélt Hudák Pál ezredes, vármegyei rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes, a bizottság elnöke.
Kiderült, a vezető baleseti ok nem a gyorshajtás, hanem az elsőbbségadás elmulasztása volt, ez a balesetek több mint 40 százalékát adta. Ezt követte a sebesség helytelen megválasztása és a szabálytalan kanyarodás.

A balesetek okozói között több volt az ittas sofőr
A kerékpárosok kevesebb, a személygépkocsi-vezetők több balesetet okoztak, és ami ugyancsak figyelemre méltó tény, hogy emelkedett az ittasan balesetet okozó sofőrök száma. A gyalogosokat érintő és általuk okozott balesetből is több volt, ráadásul közülük hat emberből – akiknek láthatósági mellényt kellett volna viselniük – mindössze egy vette fel a biztonságot szolgáló ruhát.
Ez is durva szerencsétlenség volt Békés vármegyében
Egy ember vesztette életét, és ketten megsérültek, amikor kisteherautó és személygépkocsi ütközött össze Bélmegyernél 2024 júniusában. A két járműben összesen három ember ült, közülük az ütközéstől mindkét járműbe beszorult egy-egy személy, őket a békési tűzoltók feszítővágóval emelték ki. A személyautót vezető, 50 év körüli vésztői férfi a helyszínen életét vesztette, míg a másik két sérültet a mentők kórházba szállították.

Személyautó és kisbusz ment egymásba, egy ember halt meg
Körösladány és Szeghalom között személyautó és kisbusz ütközött frontálisan a 47-es főúton 2024. szeptember közepén. A kocsi egy kanyar után áttért a másik sávba, ahol frontálisan belecsapódott a szemből érkező kisbuszba. A hatalmas erejű csattanástól az autó az út szélére sodródott, míg a kisbusz a kerékpárúton keresztben felborult. A balesethez mentőhelikoptert is riasztottak, de az autóban egyedül ülő férfit életét már nem tudták megmenteni, a helyszínen életét vesztette. A kisbuszban öten utaztak, közülük a sofőr és egyik utasa súlyosan megsérült, míg hárman könnyebb sérülést szenvedtek.