2025.04.28. 19:30
Megtámadták Farkas Helga édesapjának egykori párját, a nő túlélő üzemmódba kapcsolt
A nő egyszer már átélte a rettegést, amikor Szeged és Orosháza között elrabolták korábbi párja lányát. Farkas Helga édesapjának egykori párja most nem késlekedett: ügyvédi segítséget kért a fenyegetések miatt.
Több mint három évtizede történt a legrejtélyesebb magyarországi emberrablás, a jómódú vállalkozó lánya, Farkas Helga sorsa ismeretlen.

Forrás: Bors
Szövevényes ügy
A szövevényes ügyben a rendőrség arra jutott, hogy Farkas Helgát 1991. június 27-én este, Orosháza és Szeged között Cs. József és J. Benedek rabolta el. Az emberrablók 500 ezer márka váltságdíjat követeltek a szegedi 18 éves diák szabadon bocsátásáért, ám június 30-a után már nem jelentkeztek többé.

J. Benedeket 1995-ben meggyilkolták, holttestét egy Orosháza melletti csatornában találták meg. Az ügyészség J. meggyilkolásával Cs. Józsefet vádolta. A vádirat szerint a férfi azért végzett bűntársával, hogy ne köthessen vádalkut, ne vallhasson rá a Farkas Helga-ügyben. Cs. Józsefet közvetett bizonyítékok alapján, részben Helga „személyi szabadságának társtettességben való megsértéséért”, jogerősen tíz év szabadságvesztésre ítélte 2000-ben a Legfelsőbb Bíróság. A másik vádpontot, miszerint a Joko becenevű orosházi férfi 1995-ben végzett J. Benedekkel, nem sikerült bizonyítani. Cs. József az eljárás során mindent tagadott. A börtönből 2006-ban jó magaviselete miatt szabadult.
Farkas Helga édesapjának volt párját durván megfenyegették
Dévényi Natália, Farkas Helga édesapjának egykori párja abból él, hogy közérzetjavító piercingeket készít, s most egy TikToker durván megfenyegette. Gondja akadt azzal a piercienggel, amit a nő készített neki – számos lejárató videót gyártott a TikTokra. Ráadásul a ,,gyűlöletvonatra” egy győri nő is felszállt – megfenyegette őt.
Olyan állapotba hoz engem az ilyen, hogy azonnal egy túlélő üzemmódba kapcsolok, mert én ebben éltem. Ebben a rettegésben éltem tíz évig. Nekem már van gyerekem, ez még egyszer nem fog velünk megtörténni
– mesélte a Borsnak Natália, aki 1990-ben ismerkedett meg Farkas Imrével, akkor is együtt voltak, amikor a vállalkozónak 1991-ben csörgött a telefonja és közölték vele, hogy a lányát, Helgát elrabolták. Ahogy mondta, onnantól teljesen megváltozott az életük, esztendőkön át tulajdonképpen a remény és a félelem között éltek, később tudták csak meg, hogy megölték a gyönyörű lányt.
A nő most azonnal ügyvédhez fordult
A nő így most nem késlekedett, azonal ügyvédhez fordult és megteszik a szükséges lépéseket.