2025.03.15. 08:33
Az egyik legmagasabb állami kitüntetésben részesült az ezredes
Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend lovagkeresztje katonai tagozat kitüntetést adományozta dr. Kis Péter ezredesnek, rendőrségi főtanácsosnak. Dr. Kis Péter a Békés vármegyei rendőrség bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese. Az elismerést csütörtökön dr. Pintér Sándor belügyminisztertől vette át.
Dr. Kis Péter 1996-ban vizsgálóként helyezkedett el a Békéscsabai Rendőrkapitányságon, miután Szegeden, a József Attila Tudományegyetemen jogász végzettséget szerzett. Egy évvel később elvégezte a rendőri szaktanfolyamot, majd a ranglétrát végigjárva volt fővizsgáló, alosztályvezető és osztályvezető is.

Dr. Kis Péter kitüntetése egy közel 30 éves rendőri pályafutás elismerése
Az ezredes kiemelkedő munkája, szakmai tudása és példamutató hozzáállása révén 2007-ben a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese lett. Vezetése alatt a szolgálati ág kiemelkedő eredményeket ért el az ismeretlen tettesek által elkövetett bűncselekmények felderítésében, a bűnügyi munka hatékonyságának, színvonalának emelésében.
Dr. Kis Péter magas szintű állami kitüntetése egy közel 30 éves rendőri pályafutás elismerése, de büszkeség a Békés vármegyei rendőrség vezetőinek és a teljes személyi állományának is.