2025.03.19. 13:50
Életveszélyesen megvertek egy taxist, a rendőrök rövid üldözés után elfogták a támadókat
Békéscsaba belvárosában történt az eset: a taxis egy földön fekvő férfi segítségére sietett, akit hárman rugdostak. A három ,,erős fiú” erre a taxist úgy megverte, hogy életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

A taxis egy másik, a földön fekvő férfinak akart segíteni, ezek után támadtak rá.
Fotó: Illusztráció: Shutterstock
,,Három – az alvilágban közismert – fiatalember rugdosott egy földön fekvő alakot. A közelben fuvarozó Csaba taxis nemtetszését fejezte ki, nem gondolva arra, hogy a három erős fiú pillanatokon belül őt kezdi el csépelni. Rúgták, vágták a szerencsétlen, 50 év körüli taxist, mindaddig, amíg társa rádión riadóztatta a szolgálatban lévő személyfuvarozókat. Nem sok idő telt el, az események pillanatok alatt zajlottak, s ugyanilyen gyorsan érkeztek a helyszínre a rendőrök is, akik rövid üldözés után elfogták a három elkövetőt és őket csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének alapos gyanúja miatt őrizetbe vették” – számolt be a 30 évvel ezelőtt történt esetről a Békés Megyei Hírlap.
A taxist súlyos sérüléssel, eszméletlen állapotban szállították be a kórházba.
