Ittas vezetés

2025.02.10. 12:01

Két deci pálinka okozta a sofőr vesztét

Súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség egy 35 éves, büntetlen előéletű geszti férfival szemben. A balesetben két deci pálinka vitte a főszerepet. Az ittas vezetés most sem bizonyult jó döntésnek.

A férfi tavaly július 27-én legalább két deci pálinkát ivott meg, majd autóval hajtott Gesztről Doboz felé. Doboz külterületén ittassága miatt az úttestről lesodródott az útpadkára, terelőoszlopnak, jelzőtáblának és fának ütközött, majd a szemközti árokba hajtott, és ott is fának csapódott.

két deci, pálinka, ittas, sofőr,
A balesetben nemcsak a két deci pálinkát elfogyasztó sofőr, de utasa is megsérült. Fotó: shutterstock.com

Két deci pálinka: baleset lett az italozás vége

A baleset következtében a jármű jobb oldali első utasa 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést, sorozat-bordatörést szenvedett, és maga a járművezető is 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. A férfit – az orvosi ellátását követően – a rendőrök előállították, a gyulai kórházba szállították, ahol enyhe fokú ittasságot állapítottak meg nála.  

A járási ügyészség vádiratában pénzbüntetésre és közúti járművezetéstől eltiltásra tett indítványt, de a nyomozás során felmerült, közel 300 ezer forintot kitevő bűnügyi költséget is a felelőtlen sofőrnek kell majd megfizetnie.

A sofőr cselekményével megszegte a KRESZ azon szabályát, amely szerint járművet csak az vezethet, akinek a szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol.

Hazánkban az ittas vezetésről szóló tiltás az 1950-es években jelent meg, melyet a kibővült „második KRESZ” tartalmaz. Ha ivott, ne üljön volán mögé!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában