Kegyetlenség

2025.01.21. 17:08

Háromszor sújtott le a fejszével: bíróság előtt a brutális gyilkos

Fejszével verte agyon kéregető ismerősét egy férfi másfél évvel ezelőtt Medgyesegyházán. A fejszés gyilkossági ügynek a Gyulai Törvényszéken kedden tartott előkészítő ülésén a medgyesegyházi vádlott beismerő vallomást tett, ám azt a bíróság végül nem fogadta el, ezért ítélet csak később várható.

Az ügyészség vádirata szerint a fejszés gyilkossággal vádolt idős férfi és az első számú sértett régóta ismerték egymást, utóbbinak a vádlott időnként anyagi segítséget is nyújtott, irigy, élősködő embernek tartotta és haragudott rá. A későbbi áldozat 2023. szeptember 4-én reggel ellátogatott a férfihez, ahol röviddel az érkezését követően anyagi természetű nézeteltérés alakult ki köztük. A vádlott feldühödött és az általa éppen élezett fejszével nagy erővel lesújtott áldozata fejére, aki próbált védekezni, azonban a férfi folyamatosan ütlegelte addig, amíg eszméletlen állapotba nem került, végül a bántalmazás következtében a helyszínen meghalt.

fejszés gyilkos, medgyesegyházi, brutális
A Gyulai Törvényszéken tartott keddi előkészítő ülésen a medgyesegyházi fejszés gyilkosággal vádolt férfi beismerő vallomást tett, ám azt a bíróság végül nem fogadta el.  Fotó: A szerző felvétele

A férfi az incidenst megelőző nap estéjén megjelent a  második számú sértett ingatlanánál, ahonnan több ingóságot is ellopott, többek között kolbászt, kapát, kaszát, lombseprűt és vasvillát. Lefeszítette a lakóház falára szerelt fogyasztásmérő és nyomásszabályozó berendezések plombáit, és azokat is magával vitte.

Akkorát ütött a medgyesegyházi fejszés gyilkosság vádlottja, hogy eltört a kalapács nyele

Az előkészítő ülésen a vádlott mindkét vádpontban beismerte bűnösségét, majd vallomást tett. Az emberölés vonatkozásában úgy nyilatkozott, hogy az első számú sértett torz arckifejezéssel és hideg hangulattal érkezett hozzá és minden magyarázat nélkül el akarta kapni a nyakát, de ez nem sikerült. Ezen túlmenően pedig azt mondta, hogy a későbbi áldozatot egy paprika spray-vel lefújta, ezután egy kis kalapáccsal ütni kezdte, majd miután annak nyele eltört, egy fejszével háromszor sújtott le rá. A bíróság megállapította, hogy a férfi nyilatkozatai nincsenek összhangban az eljárás ügyirataival, lényegében jogos védelmi helyzetre való hivatkozásként értékelhetők. A bíróság így a beismerő nyilatkozat elfogadását megtagadta, majd az ügy tárgyalását a vádlott kihallgatásával megkezdte.

Dr. Futó Ildikó bíró tárgyalja az ügyet. A szerző felvétele

Tovább tárgyalják az ügyet

A bíróság a keddi tárgyalást követően úgy döntött, hogy több bizonyítási indítványnak is helyt ad. A 72 éves vádlott beismerő vallomásában felmerült új körülmények miatt egy tanút újra kihallgatnak, valamint póthelyszíni szemlét rendeltek el azért, hogy a nyomozóhatóság megkeresse a gyilkossághoz használt kalapács nyelét, illetve a paprika spray-t is. A bíróság a következő tárgyalás időpontját nem határozta meg, arról később dönt majd. Az ügyészség vádiratában tizenkét év fegyházbüntetést, valamint tíz év közügyektől való eltiltást kért a vádlottra.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában