2024.10.02. 15:05
Vérüket adják idén is a Békés vármegyei rendőrök
Véradóbarát munkahely a Békés vármegyei rendőrség, idén eddig hat rendőrkapitányságon összesen 1️6-szor tartottak a Magyar Vöröskereszt munkatársaival véradónapokat.
Szívesen nyújtják karjukat a Békés vármegyei rendőrök, hogy vérükkel segítsenek
Forrás: Békés vármegyei rendőrség/Facebook.hu
Szombati Andrea, a Békés vármegyei rendőrség sajtószóvivője elmondta, az első alkalmak februárban, illetve március első napján voltak, majd a következők májusban, és most szeptemberben is lehetőségük nyílt kollégáiknak arra, hogy szervezett munkahelyi keretek között segítsenek.
Az aktivitás töretlen, először 232-en majd 250-en, végül 235-en nyújtották a karjukat, tehát idén eddig összesen 717 véradás történt.
– Büszkék vagyunk arra, hogy sok a rendszeres véradónk, akik mindig megragadják a lehetőséget arra, hogy ezzel is támogassák a rászorulókat – hangsúlyozta Szombati Andrea. – Köszönjük minden rendőrnek és rendőrségi dolgozónak, hogy gyarapítják az önkéntes segítők táborát.