2024.06.14. 09:08
Halálos balesetet okozott a rosszulléttel küzdő sofőr
A Gyulai Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy 37 éves büntetlen előéletű dobozi férfival szemben, aki elsőbbségadási kötelezettségének elmulasztásával okozott súlyos következményekkel járó közlekedési balesetet.
A Békés Vármegyei Főügyészségen elmondták, hogy a terhelt 2022. szeptember 6-án, a délelőtti órákban egy személygépkocsit vezetve Sopronból az otthonába, Dobozra indult. Vezetés közben több alkalommal is rosszul lett, verejtékezni kezdett, szédült, zsibbadt, légszomja volt, valamint a bal kezében nyomást érzett. A hullámokban rátörő rosszullétek miatt a járművel több alkalommal megállt, majd rövid várakozás után folytatta az útját úgy, hogy orvosi ellátást nem vett igénybe. Az esti órákban ért Vésztő közelébe. Haladása közben ismételten rosszul lett, emiatt a 4223. számú és a 4222. számú út kereszteződésében kihelyezett „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasítása ellenére nem biztosított elhaladási elsőbbséget a számára védett úton közlekedő személygépkocsinak, ennek következtében összeütköztek.

Forrás: Illusztráció: Shutterstock
A balesetben a vétlen autó vezetője – egy 41 éves komádi férfi – és a jobb oldali első ülésen ülő utasa – egy 60 éves komádi nő – olyan többszörös súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt. A baleset következtében a vétlen autó hátsó ülésén helyet foglaló utasok szintén 8 napon túl gyógyuló többszörös, súlyos sérüléseket szenvedtek. Egyikük a balesetet követően életveszélyes állapotba került, életét a gyors és szakszerű orvosi segítség mentette meg, illetőleg mindkettőjüknél maradandó fogyatékosság is kialakult.
A terhelt is 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. Cselekményével megszegte a KRESZ-ben foglaltakat, amely szerint járművet az vezethet, aki a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban van.
Az ügyészség a terhelt beismerése esetére mértékes indítványt is tartalmazó vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfit beismerése esetén is végrehajtandó fogházbüntetésre ítélje, határozott időre tiltsa el a közúti járművezetéstől, valamint kötelezze őt az eljárás során felmerült, 1,9 millió forintot meghaladó bűnügyi költség megfizetésére.