Békés vármegye

2023.05.20. 14:02

Fiatalokat, időseket egyaránt segítenek

Több mint 666 ezer óra szolgálatot teljesítettek tavaly a polgárőrök Békés vármegyében, ebből 40 ezret a rendőrökkel közösen – derült ki akkor, amikor a minap a vármegyei közgyűlés Vésztőn tartott ülésén beszámolt előző évi tevékenységéről a Békés Vármegyei Polgárőrök Szövetsége.

L. B.

Gyarmati Sándor

Forrás: MW-archív

Gyarmati Sándor elnök ismertette, a szövetséghez 75 egyesület tartozik, a tagok száma a 2300-at közelíti. A 666 ezer óra felét a tagok nagyjából harmada teljesítette. A kerékpáros balesetek megelőzése érdekében alapszinten KRESZ-t oktatnak a tanulóknak; a migráció megfékezésében szintén tevékenyen részt vesznek. Bár némileg csökkent a tagok száma, mindent megtesznek az utánpótlásért, ösztönzik a fiatalokat, akiknek táborokat is szerveznek.

Dicsérte a polgárőröket dr. Pappné Darida Andrea és Szegedi Balázs alelnök is. Hodálik Pál és Mucsi András pedig azt emelték ki, hogy a polgárőrök hozzájárulnak az emberek szubjektív biztonságérzetéhez, valamint, hogy ingyen és szabadidejüket feláldozva ténykednek másokért. 

Zalai Mihály elnök hangsúlyozta: legyen szó akár sport-, akár kulturális rendezvényről, az első, akivel a látogató találkozik, rendszerint polgárőr, aki segítséget nyújt. Úgy véli, komoly visszatartó erőt jelent, ha az utcákon az egyenruhások járőröznek. Kiemelte azt, hogy az időseket igyekeznek felvilágosítani, hogyan előzhetők meg az internetes csalások, illetve, hogy a fiataloknak a biciklizés miatt szerveznek oktatásokat. Aláhúzta: a kormány partnernek tekinti a polgárőröket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában