Önbíráskodás

2023.04.18. 12:40

„Ájultra verek mindenkit” – kiabálta a bucsai férfi

Elégtételt akart venni, erőszakkal akart követelésének érvényt szerezni az a 28 éves bucsai férfi a Szeghalmi Járási Ügyészség szerint, aki ellen önbíráskodás miatt emeltek vádat. A vádlott büntetett előéletű, a tette óta letartóztatásban van.

L. B.

Fotó: Shutterstock illusztráció

A férfi tavaly november 27-én ittas állapotban, hívatlanul megjelent egy bucsai családi háznál. A be nem zárt kapun és bejárati ajtón keresztül bement a házba, és felébresztette az ott lakó férfit.

Az ügy előzménye, hogy a vádlott lánytestvére korábban a sértett férfi közreműködésével értékesítette a saját telefonkészülékét. A vádlott úgy vélte, hogy testvére áron alul adta el a készüléket, ezért számon kérte a másik férfit, illetve közölte vele, hogy elégtételként elviszi a 70 ezer forint értékű készülékét, mivel közreműködött abban, hogy megkárosítsák a testvérét. A sértett nem akarta átadni a telefonját a vádlottnak, aki ezért egyre indulatosabb lett, majd veréssel fenyegetőzött. Azt is hangoztatta, hogy ő többször volt börtönben, neki semmi nem számít, bárkit megver. Azt is mondta, hogy „elájít” mindenkit a házban, ami azt jelenti a szóhasználatában, hogy ájultra veri őket. A házban ekkor a sértetten kívül az élettársa és kiskorú gyermekei tartózkodtak. A sértett a fenyegetések hatására átadta a telefonkészüléket, mivel féltette a családját.

A Szeghalmi Járási Ügyészségen azt indítványozták, hogy a férfi letartóztatását az ügydöntő határozatának kihirdetésig tartsák fenn. Emellett azt is kezdeményezték, hogy a vádlottat ítéljék végrehajtandó börtönbüntetésre, valamint tiltsák el a közügyektől.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában