Enyves kezek

2023.03.09. 11:58

Ellopta a súlyos beteg kisfiú műtétjére gyűjtött pénzt egy vésztői nő

Kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat a Szeghalmi Járási Ügyészség egy 33 éves, büntetlen előéletű, vésztői nővel szemben, aki egy kisfiú műtétjére jótékonysági célból gyűjtött pénzt lopott el.

Nyemcsok László

Fotó: Shutterstock illusztráció

Az ügyészség próbára bocsátást indítványozott, valamint álláspontja szerint a nőnek az okozott kárt is meg kell majd térítenie.

A vádiratban szerepel, hogy a terhelt rendszeres vásárló volt az egyik vésztői pékségben. Tavaly január 13-án, a késő délutáni órákban is betért oda, és kávét, forró csokoládét fogyasztott az ott elhelyezett automatából.

Közben – az eladó elfoglaltságát kihasználva – elvette a pulton elhelyezett adománygyűjtő műanyag dobozt, mely mintegy 60 ezer forintot tartalmazott.

A pénzt egy súlyos betegségben szenvedő vésztői kisfiú műtétjére gyűjtötték, és ezt a dobozon is feltüntették. A nő az ellopott pénzt ételre, cigarettára és alkoholra költötte, az okozott kár nem térült meg.

A Szeghalmi Járási Ügyészség a február 10-én kelt határozatában az eljárást egy évre felfüggesztette, és elrendelte a terhelt pártfogó felügyeletét. A nő ugyanis a bűncselekmény elkövetését elismerte, és vállalta az általa okozott kár részletekben történő megfizetését. Erre tekintettel a feltételes ügyészi felfüggesztéstől a nő magatartásának kedvező változását és az okozott kár megtérítését várták.

A Békés Megyei Kormányhivatal Pártfogó Felügyelői Szolgálata azonban az egy év leteltével arról tájékoztatta az ügyészséget, hogy a pártfogolt az előírt kötelezettséget nem teljesítette, az okozott kárt nem térítette meg a pékség felé, ezért emeltek most vádat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában