Összetört a család

2023.02.27. 20:10

,,Nagyon várunk haza” – üzent édesanyja a 13 éves lánynak, akit tanára és apja is zaklatott

Interjút adott a Borsnak az az édesanya, akinek kislányát egy Békés vármegyei faluban egy történelemtanár szexuálisan zaklatta. A pedagógus és a gyereket szintén molesztáló édesapa letartóztatásban van.

Beol.hu

A családnak ez az egy képe van a kislányról, édesanyját és testvéreit nem is ismeri /Fotó: Ripost/

A Pesti Srácok írt először a történtekről, majd hírportálunkon is többször foglalkoztunk a gyomorforgató üggyel, melyben egy Békés vármegyei falu történelemtanára szexuálisan zaklatta az egyik 13 éves diákját. Mint kiderült, nem csak a tanár, hanem saját apja is molesztálta a kislányt. A faluban élők megdöbbentek.

Azóta mind a két férfit letartóztatták, a gyermek pedig apai nagyanyjával él, ugyanis az elsődleges információk szerint édesanyja korábban apjánál hagyta. 

A Bors azonban megtalálta az asszonyt, aki elárulta: nem hagyta el a lányát, mi több, állítása szerint éveken keresztül, keményen harcolt azért, hogy maga mellett tudhassa a gyermeket.

– Miután megszületett, Erik szó szerint elüldözött engem és a két fiam. Nem adták már ki a kislányt, nem hozhattam el. Utána viszont pereltünk, éveken át jártam a bíróságra és a gyámügyre, hogy elhozhassam – mesélt az édesanya a szörnyű múltról a Borsnak. 

Összetörtek, mikor megtudták, mi történt

Az anya és két fia teljesen összetörtek, mikor megtudták, hogy mi történt a kislánnyal:

– Másfél napig nem tértem észhez, még most is remegek az idegtől. Nagy tragédia, kész katasztrófa, szó szerint majdnem sírtam. Soha életemben nem gondoltam, hogy ilyennel fogok szembesülni – sírta el magát az anya. Ahogy a Bors írja, a lány idősebbik testvére is teljesen kiborult, a fiatal férfi, ahogy tudomást szerzett a húgát ért borzalmakról, azonnal el akart indulni érte, hogy elhozza onnan:

– Legszívesebben azonnal elindultam volna érte, és meg sem állok vele hazáig. Még mindig nem tudom elhinni ezt az egészet – mondta a férfi dühösen. Hozzátette, hogy őt teljesen elszeparálták a kislánytól, attól tart, hogy húga azt sem tudja, hogy két szerető testvér várja otthon.

„Itt biztos, hogy csak a jó lesz neki”
Azonban lehetséges, hogy végre esély nyílik rá, hogy visszakapják a kislányt, az édesanya ugyanis elárulta, hogy pont aznap kereste fel őket a családsegítő központ munkatársa, aki környezettanulmányt végez majd. Ők tárt karokkal várják haza, anyja és testvére üzentek is neki:

– Nagyon várjuk haza! Ha ezt látja, üzenjük neki, hogy keressen minket, bármi történik, akár a családsegítő szolgálaton keresztül, akárhol. Ha azt mondanák, hogy mehetünk érte, már rohannánk is. Itt biztos, hogy nem lesz sem ütlegelve, sem bántva, csak a jó lesz neki – szögezte le az anya, körbemutatva a takaros, rendezett lakáson.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában