Nemzetközi kézmozdulat

2023.01.10. 19:40

Néma segélykiáltással szabadult egy nő Szarvason

A nemzetközivé lett kézmozdulatnak, a néma segélykiállításnak köszönhette egy, a párja által rángatott nő a szabadulását Szarvason.

Beol.hu

Megrántotta, vonszolta párját a férfi

Forrás: Shutterstock

Mint a borsonline.hu írja, egy nő a közelmúltban szarvasi bevásárlásakor kiszúrta, hogy egy másik nő így kér segítséget.

– Szokás szerint vásároltam egy szarvasi boltban, ahogy szoktam, amikor elhaladt mellettem egy pár. Nem is figyeltem annyira fel rájuk, csak akkor, amikor a hölgy megállt mellettem és mutatta a jelet. Én bántalmazó kapcsolatból jövök, így sajnos jól ismerem ezt a szimbólumot, és azonnal megértettem, hogy baj van, hogy segítenem kell – mesélte a nő a Borsnak, aki azt is elárulta: akkor vált világossá számára, hogy a hölgy szándékosan mutatta a kézjelet, amikor észrevette, hogy a párja megrántja, vonszolja, erőszakosan tolja maga előtt, sietteti.  

– Ekkor szóltam az egyik biztonsági őrnek, hogy nézzék meg a párt, de nem akartam gondot okozni vagy beleszólni. Szerencsére a biztonsági őr is ismerte a kézjelet, így komolyan vette az ügyet. Utána csak annyit láttam, hogy a férfit elkísérik a nő mellől.

A mozdulatsor egyszerű

Az egyik kezet tenyérrel kifelé, ujjakkal felfelé kell tartani, mintha intenénk, majd a hüvelykujjat a tenyér közepére hajtjuk, a többi ujjunkat pedig rácsukjuk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában