Önbíráskodás

2022.12.12. 06:42

Azzal fenyegetőzött a bucsai férfi, hogy „elájít” mindenkit

Önbíráskodás bűntette miatt kezdeményezte a Szeghalmi Járási Ügyészség egy 27 éves, büntetett előéletű, különös visszaesőnek minősülő bucsai férfi letartóztatását, aki jogos vagy jogosnak vélt követelését erőszakkal akarta érvényesíteni.

Ny. L.

Fotó: Shutterstock

A férfi idén november 27-én, az esti órákban, ittas állapotban, hívatlanul megjelent egy bucsai családi háznál. A be nem zárt kapun és bejárati ajtón keresztül bement a házba és felébresztette az ott lakó férfit.

Az ügy előzménye, hogy a terhelt lánytestvére korábban a sértett férfi közreműködésével értékesítette a telefonját. A terhelt úgy vélte, hogy testvére áron alul adta el a készüléket. Ezért számon kérte a másik férfit, és közölte vele, hogy elégtételként elviszi annak 70 ezer forint értékű telefonját, mivel közreműködött abban, hogy megkárosítsák a testvérét. 

A sértett nem akarta átadni a telefonját a férfinak, aki ezért egyre indulatosabb lett, majd veréssel fenyegetőzött. Hangoztatta, hogy ő többször volt börtönben, neki semmi nem számít, bárkit megver. Azt is mondta, hogy „elájít” mindenkit a házban, ami azt jelenti a szóhasználatában, hogy ájultra veri őket. 

A házban ekkor a sértetten kívül az élettársa és kiskorú gyermekei tartózkodtak. A sértett a fenyegetések hatására átadta a telefonkészüléket, mivel féltette a családját.

A nyomozási bíró a gyanúsított letartóztatását egy hónapra elrendelte. A kényszerintézkedés kezdeményezést elsősorban a szökés, elrejtőzés veszélye miatt rendelték el, másrészt megalapozottan feltehető volt, hogy a férfi szabadon bocsátása esetén a tanúkat befolyásolhatná a védekezése alátámasztása érdekében. Ezzel a bizonyítást megnehezítené, illetve előéletére figyelemmel a bűnismétlés veszélye is fennállt.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában