Költségvetési csalás

2022.11.11. 12:40

Lebukott a gyógycipőmaffia: Békésbe is elértek a szálak – galériával, videóval

Eljárás zajlik egy, az egészségügyi finanszírozás területén működő bűnszervezet tagjai ellen. Az ügynek eddig nyolc gyanúsítottja van, az akció napján a nyomozók egyszerre egyidőben összesen 45 helyszínen tartottak kutatásokat.

Beol.hu

Forrás: police.hu

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatszolgáltatásai alapján a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) megállapította annak gyanúját, hogy gyógyászati segédeszközöket gyártó cégek törvénysértő módon hívják le az egészségbiztosítási alapból a jogszabályban megállapított támogatást, majd az NVSZ feljelentést tett.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a NEAK és az Országos Kórházi Főigazgatóság közreműködésével másfél hónapos intenzív felderítő munka eredményeként komplex bizonyítékrendszert állított össze, melynek alapján a gyanúsítottakat a bíróság november 10-én személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés alá helyezte.  

Megállapították, hogy a bűncselekmények mögött két cég, azok vezetői, illetve alkalmazottai, valamint két ortopéd orvos és két asszisztens áll. A beszerzett bizonyítékok alapján a költségvetési csalást úgy követték el, hogy olyan gyógyászati segédeszközök után járó összegeket igényeltek vissza a NEAK-tól, amik mögött fiktív adatok szerepeltek. Az orvosok által felírt vényeken olyan személyek adatai voltak feltüntetve, akiknek az egészségi állapota nem indokolta az adott ortopéd készítményt.

A rendszer hierarchikusan és konspirált módon működött. A gyógyászati segédeszközök gyártásával és forgalmazásával foglalkozó cégek képviselői ellenszolgáltatásért cserébe megszerezték olyan személyek adatait, akik idősekről, illetve fogyatékosokról gondoskodó otthonok lakói voltak. Ebben általában az intézmények személyzete volt a segítségükre. Előfordult, hogy otthonoktól függetlenül magánszemélyek adataival éltek vissza. A cégekkel kapcsolatban álló ortopéd orvosok ezen személyek nevére állították ki a vényt, a termékeket legyártották, és a gyógyászati segédeszköz után járó támogatási összeget megigényelték.

Tevékenységükkel kárt okoztak az államnak, és közvetve azokat az embereket is megkárosították, akik saját maguk, vagy munkáltatójuk útján rendszeresen megfizetik az egészségügyi szolgáltatási járulékot. Az eddig feltárt, jogosulatlanul visszaigényelt összeg megközelíti a 200 millió forintot. 

A bűncselekmény elkövetésében közreműködő orvosok a vényeken feltüntetett páciensekkel többnyire nem találkoztak, a dokumentumokat úgy állították ki, hogy a szükséges vizsgálatokat nem végezték el.

Mivel a különböző dokumentumokon valótlan adatok szerepeltek, ezért hamis magánokirat felhasználását is elkövették. Míg a különböző intézményektől beszerzett személyes adatok megszerzése okán különleges adatra elkövetett személyes adattal visszaélés is az elkövetők terhére róható. 

A bűnszervezetként működő társaság tagjainak elfogására a rendőrség nagyszabású akciót szervezett. Az akció november 8-án volt, s összesen közel 150 rendőr vett részt benne. A rendőrök özösen jelentek meg egyszerre egyidőben az elkövetők lakhelyein, illetve munkahelyein, kutatásokat tartottak idősotthonokban, szociális intézményekben, rendelőintézetekben nyolc megyében, többek között Békésben is.

A kutatások alkalmával informatikai eszközöket, iratokat, dokumentumokat, személyes adatokat tartalmazó listákat és feljegyzéseket foglaltak le. A lefoglalt tárgyak listáján névre szólóan legyártott, de még orvosi vényre fel nem írt gyógycipők és lábbelikkel kapcsolatos vények, méretvételi lapok és jótállási jegyek is szerepelnek. Az irodákban és a lakásokban készpénz is akadt bőven. Vagyonvisszaszerzési eljárás keretében több mint 350 millió forintnak megfelelő vagyont is lefoglaltak.

A nyomozók két ortopéd orvost, két asszisztenst, egy cég tulajdonosát, gazdasági vezetőjét és üzletkötőjét, valamint egy másik vállalkozás tulajdonosát fogták el. A négy férfit és a négy nőt gyanúsítottként hallgatták ki bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, valamint különleges adatra elkövetett személyes adattal visszaélés és hamis magánokirat felhasználása miatt. Utóbbi két bűncselekmény ezres nagyságrendű, tekintettel arra, hogy ezeket tömegesen követték el. 

 A nyomozás jelenlegi szakaszában a 2021-től kezdődően feltárt bűncselekmények szerepelnek. A nyomozók a továbbiakban vizsgálják az érintett vállalkozások és magánszemélyek korábbi tevékenységeit. Valószínűsíthető, hogy mind a bűncselekmények száma, mind az elkövetők köre bővülni fog, így az okozott kárösszeg is növekedhet.           

Mind a nyolc gyanúsítottat bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat, amit a Nógrád Megyei Főügyészség indítványára hét gyanúsított vonatkozásában a Balassagyarmati Járási Bíróság elrendelt, míg egy főt bűnügyi felügyelet alá helyezett – adta hírül a police.hu.

Kapcsolódó cikkünk IDE kattintva olvasható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában